Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Törvény kihirdetésének elrendeléséről 

A parlament a múlt héten ellenszavazat nélkül elfogadta az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló törvényt.

A törvényt illetően vannak fenntartásaim, de a jelen helyzetben nem akarok akadályt gördíteni a Kormány Európai Bizottsággal való megállapodása elé.

A kihirdetést ezért a mai napon elrendeltem.

Az elnökségem a magyar emberekről szól

Az elnökségem a magyar emberekről szól, és szeretném, hogy ha azt éreznék, hogy minden magyar köztársasági elnökeként dolgozom, erről fog szólni a következő négy évem is - mondta Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulója alkalmából szerdán Budapesten, a Sándor-palotában.

Az államfő közölte, hogy ezt a napot azokkal szeretné ünnepelni, akikkel az elmúlt egy évet megosztotta, hiszen ez az év a találkozások éve volt, ami azt jelentette, hogy minden napra jutott egy újonnan látott arc, volt alkalom megismerkedni egymással, meghallgatni a másik történetét.

Államfői köszönet a Mentősöknek

A magyarországi szervezett életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 75. évfordulója alkalmából köszönetet mondok minden mentős dolgozó áldozatkész és fáradhatatlan munkájáért.

Az elmúlt időszak különösen nagy erőpróba elé állította e hivatás képviselőit, a mentőorvosok, -tisztek, -ápolók, -irányítók és a gépjárművezetők azonban megmutatták, hogy rendkívüli körülmények között is számíthatunk rendületlen elhivatottságukra.

Köszönjük áldozatos munkájukat!

Novák Katalin átadta megbízási okiratot a Semmelweis Egyetem rektorának

Novák Katalin köztársasági elnök – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek az egyetértésben tett javaslatára - 2023. július 01-i hatállyal megbízta Dr. Merkely Béla Péter egyetemi tanárt a Semmelweis Egyetem rektori teendőinek további ellátásával.

Diplomáciai nagyüzem a Sándor-palotában


Novák Katalin  köztársasági elnök átvette a megbízólevelet Jordánia új budapesti nagykövetétől, Dr. Haitham Saleh Elayyan Abu Alfoul úrtól.

Az államfő továbbá megbízta Heizer Antal rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet Magyarország kijevi nagykövetségének vezetésével, illetve dr. Urkuti Györgyöt Magyarország rigai nagykövetségének, míg Szilágyiné Bátorfi Editet a bécsi nagykövetség a vezetésével.

Novák Katalin kinevezéseket és előléptetéseket adott át a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – 2023. május 04-i hatállyal dr. Böröndi Gábor László altábornagyot öt évre a Honvéd Vezérkar főnöke beosztásba nevezte ki. 

A köztársasági elnök - a kormányfő javaslatára -  2023. május 01-i hatállyal a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává nevezte ki Barthel-Rúzsa Zsoltot.

A Honvédelem Napja alkalmából – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – 2023. május 21-i hatállyal, altábornagy rendfokozatba léptette elő Bozó Tibor vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatóját.
 

Nyílt napok a Sándor-palotában - 2023. május 13-14. között

Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulóján ismét látogatható lesz a Sándor-palota, amely május 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A látogatók mindkét napon délelőtt 10 órától délután 18 óráig tekinthetik meg az államfői hivatalnak otthont adó épületet.

A nyílt napok programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek: délben zenés őrségváltás zajlik, 10.00 és 14.00 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget. 

Ferenc pápa látogatása örömünnep volt, amikor jó volt magyarnak lenni

Novák Katalin a közmédiának adott interjújában Ferenc pápa három napos látogatását örömünnepnek nevezte, amikor "jó volt magyarnak lenni", és nemcsak a hívő katolikusoknak, hanem kivétel nélkül minden magyar embernek fontos, felemelő volt, és büszkeségre adott okot. Ferenc pápa közelebb hozta a magyarokat egymáshoz és Jézus Krisztushoz - értékelte a köztársasági elnök a katolikus egyházfő magyarországi látogatását az M1-csatornán sugárzott interjúban.

Novák Katalin részt vesz III. Károly koronázásán

Novák Katalin köztársasági elnök részt vesz III. Károly brit uralkodó hétvégi koronázásán.

A magyar államfő elfogadva III. Károly király és Kamilla királyné meghívását, pénteken Londonba utazik, hogy részt vegyen a királyi pár koronázásán a westminsteri apátságban.

"Szeretném így is kifejezni a királyi pár iránti nagyrabecsülésemet, és tovább erősíteni Magyarország és az Egyesült Királyság közötti szövetségi kapcsolatot" - fogalmazott Novák Katalin.

A brit uralkodó koronázása május 6-án lesz az ősi londoni koronázótemplomban, a Westminster-apátságban.
 

Ferenc pápa: béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövő

Legyetek nyitott kapuk! - kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap. A katolikus egyházfő a szertartás végén a béke építésére kérte a világ vezetőit, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőért fohászkodva.

A szentmisén jelen volt Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is és számos kormánytag is.

Hírek