Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

A Neue Zürcher Zeitung interjúja Novák Katalinnal

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke: "A szankciók jobban ártottak nekünk, mint Oroszországnak"

Budapest csak vonakodva támogatja a nyugati politikát, és ódzkodik a Moszkvával való kemény konfrontációtól. Novák Katalin elnök asszony elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett, és a szankciókkal kapcsolatban racionális megközelítést támogat.

Daniel Imwinkelried és Ivo Mijnssen, Budapest, 2023.06.08.

Novák Katalin Liechtensteinben

A munkalátogatáson lévő magyar államfő szerdán Liechtensteinben találkozott Alajos koronaherceggel és feleségével, Zsófia hercegnővel.

A B9-ek támogatják Ukrajnát és a béke mielőbbi helyreállítását

A Bukaresti Kilencek (B9) elkötelezettek Ukrajna további támogatása és mindenekelőtt a béke mielőbbi helyreállítása iránt - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a NATO közép- és kelet-európai tagországait tömörítő B9-ek államfőinek keddi pozsonyi találkozója után.

Novák Katalin találkozott Kim Jin-pyo dél-koreai házelnökkel

Novák Katalin és Kim Jin-pyo dél-koreai házelnök közötti találkozón méltatták a két ország példaértékű barátságát. A felek megállapították, hogy két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok egyre erősebbek. A találkozón a résztvevők megemlékeztek négy éve történt a dunai hajótragédia dél-koreai és magyar áldozatairól is.

 

A 24.hu interjúja Novák Katalin köztársasági elnökkel

Miben mondott ellent Orbán Viktornak? Tiszta-e a lelkiismerete azután, hogy kegyelmet adott Budaházy Györgynek? Mondta-e a pápának, hogy terrorcselekmények elkövetőit éppen rá hivatkozva engedi szabadon? Tényleg ő a NER jó zsaruja? Akkor is jóban lenne a kormányfővel, ha őt Dobrev Klárának hívnák? Lehet-e független valaki attól, akinek a monogramját fülbevalóként viselte? Mit tanult Orbántól? Vitatkozik-e vele? És miért kell hivatalába egy közel 70 milliós zongora?

A Nyugat-Balkán stabilitása Európa stabilitásának záloga

Novák Katalin kiemelte: a Nyugat-Balkán békéje Európa békéjének záloga, ezért is kiemelten fontos, hogy a nyugat-balkáni térség országai mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz. Ebben Magyarország közvetítő, segítő szerepet nyújt - tette hozzá. 

A magyar államfő elmondta, hogy az albán köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen a téma volt még az orosz-ukrán háború, az illegális migráció elleni fellépés, valamint demográfiai kérdésekről és a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról is tárgyaltak. 

Novák Katalin meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült magyar katonákat

A köztársasági elnök szerda reggel meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült, már idehaza lábadozó magyar katonákat. 

Novák Katalin azt írta a Facebook-oldalán, hogy a Magyar Honvédség főparancsnokaként személyesen is megköszönte a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívánt nekik. 

Észak-Koszovóban pénteken robbantak ki a zavargások. Az összecsapásokban 27 - a KFOR békefenntartó misszióban részt vevő - magyar katona sérült meg, 12-őt közülük már hazaszállítottak.
 

A köztársasági elnök közleménye a KFOR kötelékében szolgálatot teljesítő megsérült magyar katonák kapcsán

A hadsereg főparancsnokaként – megköszönve a helytállást – mihamarabbi felgyógyulást kívánok a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejének kötelékében szolgálat teljesítése közben, Koszovóban megsérült valamennyi katonának!

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén. 

A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását. 

Ismét lehet pályázni a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramra

Ismét pályázható a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, amely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi - közölte a Sándor-palota pénteken az MTI-vel. 

Azt írták: a pályázatokat május 26. és június 12. között lehet benyújtani. A Stipendium Peregrinum fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a program ötletgazdája és elindítója. 

Hírek