Hírek, aktualitások
Beszédek
Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján
Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!
Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján
Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.
Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján
Tisztelt Honfitársaim!
Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.
Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.
Ilyen intézmény a közmédia is.
Nyilatkozatok, közlemények
A Sándor-palota közleménye
Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.
A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.
A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről
2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök.
Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit
A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.
Események
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában
"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.
A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke
A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.
Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival.
A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását.
A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.
Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.
A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.
Interjúk
„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban
Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.
Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban
Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?
Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak
Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.
Korábbi Hírek
Nagyköveti kinevezések és megbízások a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök ma nagyköveti kinevezéseket és megbízásokat adott át a Sándor-palotában.
Dr. Dancs Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet megbízta Magyarország Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mellett működő Bécsi Állandó Képviseletének, valamint Magyarország Bécsi Állandó ENSZ-képviseletének a vezetésével.
Dr. Benes Károlyt kinevezte rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté és megbízta Magyarország abu-dhabi nagykövetségének a vezetésével.
Irányítsuk oda a reflektort, ahová kevesebb fény jut! - Interjú Novák Katalinnal a Nógrád Megyei Hírlapban
Három nap, huszonegy program, több száz kézfogás, ezernyi közös fotó és számtalan közvetlen hangvételű beszélgetés után is ugyanolyan lelkesedéssel nyilatkozott Nógrádról, mint érkezése napján. Novák Katalin köztársasági elnökkel az egyik utolsó állomáson, Rimócon beszélgettünk a vármegye-látogatás tapasztalatairól és térségünk aktuális kérdéseiről.
Mádl Ferenc tudós és államférfi — Beszélgetések a Sándor-palotában
Mádl Ferenc volt a rendszerváltoztatás utáni első konzervatív köztársasági elnök, aki megmutatta, lehet úgy képviselni az általa vallott értékeket, hogy közben függetlensége, szuverenitása ne sérüljön.
A néhai államfőre emlékeztek a munkásságát feldolgozó 800 oldalas monográfia bemutatóján a Beszélgetések a Sándor-palotában (SP Talks) rendezvényén.
Novák Katalin Domaniczky Endre Mádl Ferenc - Tudós és államférfi című monográfiájának bemutatóján azt mondta: Mádl Ferenc nagyon sok ajtót nyitott meg, ő is egy "ajtónyitogató köztársasági elnök volt a hivatali idejében".
Novák Katalin köztársasági elnök közleménye
A pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt az Országgyűlés elfogadta. A sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett „státusztörvény-tervezet” leginkább vitatott pontjai az elfogadott jogszabályban már nem, vagy érdemi módosítással szerepelnek. Ez a törvény tehát tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta.
Miniszteri kinevezések a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára dr. Bóka Jánost európai uniós ügyekért felelős miniszterré, dr. Tuzson Bencét pedig igazságügyi miniszterré nevezte ki.
Az államfő jó munkát kívánt mindkét kinevezettnek az augusztus 1-jével kezdődő új feladataikhoz.
Stipendium Peregrinum 4.0
Novák Katalin köztársasági elnök négy éve, családokért felelős államtitkárként indította el a Stipendium Peregrinum (Stipi) ösztöndíjprogramot Magyarországon. Most fővédnökként látogatta meg a kétnapos Stipi-tábort Balatonszárszón, ahol negyvenkilenc fiatal versengett az ún. Stipi-ösztöndíjért, melynek eredményeként a legjobbak, rangos, külföldi egyetemeken folytatott tanulmányaik egy évi költségét kapják meg.
Novák Katalin háromnapos látogatást tett Nógrád vármegyében
Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn Nógrád vármegyébe látogatott, amelynek során Alsópetényben találkozott a vármegyei vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel is.
A találkozón áttekintették a nógrádiakat leginkább foglalkoztató kérdéseket, majd az államfő fogadta az arab országok Magyarországra akkreditált nagyköveteit, misszióvezetőit, jelezve, hogy az államfői diplomáciában nemcsak Budapest adhat helyet ilyen tevékenységnek, hanem vidéki település is.
Közismert instruktorok az idei Stipi táborban
Minden eddiginél többen pályáztak idén a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra.
Lubics Szilvia ultramaratonista volt a Sándor-palota programsorozatának vendége
Lubics Szilvia ultramaratonista volt a Sándor-palota – SP Talks elnevezésű programjának vendége, akivel Novák Katalin köztársasági elnök beszélgetett.
A köztársasági elnök a beszélgetésben Lubics Szilvia emberfeletti és rendkívüli teljesítményére hívta fel a figyelmet, amely véleménye szerint sokakat motiválhat. Azt mondta, nagyon ösztönző, hogy Lubics Szilvia nemcsak kivételes sportember, hanem kivételes ember is.
Novák Katalin részvétét fejezte ki a honvédségi helikopter-balesetben elhunytak hozzátartozóinak
"Őszinte részvétem a helikopter-balesetben elhunyt honvédek hozzátartozóinak, Magyarország Önök mellett áll!" – fogalmazott a köztársasági elnök. Novák Katalin megköszönte a horvát mentőegységek munkáját és Zoran Milanovic horvát elnök támogatását, aki telefonon fejezte ki részvétét.