Hírek, aktualitások
Beszédek
Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján
Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!
Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján
Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.
Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján
Tisztelt Honfitársaim!
Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.
Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.
Ilyen intézmény a közmédia is.
Nyilatkozatok, közlemények
A Sándor-palota közleménye
Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.
A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.
A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről
2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök.
Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit
A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.
Események
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában
"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.
A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke
A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.
Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival.
A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását.
A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.
Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.
A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.
Interjúk
„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban
Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.
Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban
Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?
Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak
Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.
Korábbi Hírek
Novák Katalin köztársasági elnök köszöntője a Magyar Honvédelem Napján
Főparancsnokként köszöntöm az idén 175 éves honvédséget és a honvédeket a Magyar Honvédelem Napján!
Önök Magyarország függetlenségének, szabadságának és biztonságának garanciái.
Ma, amikor a szomszédunkban háború dúl, mi, magyarok még inkább számítunk az Önök szolgálatára, hogy biztonságban tudhassuk hazánkat és családjainkat.
Büszkék vagyunk Önökre, és azt kérjük, mindennapi szolgálatuk során tekintsék példának a bátor elődöket, és sose feledjék esküjüket: „A hazáért mindhalálig!"
Isten éltesse a Magyar Honvédséget és a honvédeket!
Novák Katalin beszéde az ENSZ katasztrófakockázatok csökkentéséről szóló tanácskozásán
Az elmúlt 70 évben Európa nyugodt, békés földrésznek tűnt.
Mit látunk most? Világjárványokat, katasztrófákat, árvizeket, tűzvészeket és Ukrajnában dúló brutális háborút.
Nem arra számítottunk, hogy a mi Európánk azzá válik, amit most látunk.
Mindezeken túl az üres bölcsők szomorú látványa mered ránk, a nyugati világban súlyos demográfiai válsággal kell szembenéznünk.
Elnök úr! Hölgyeim és Uraim!
Novák Katalin: az ukrajnai háború és a demográfiai válság is fenyegeti Európát
"A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború ránk is hatással van, és olyan demográfiai visszaeséssel és kihívásokkal szembesülünk, amelyekkel még korábban soha" - mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ katasztrófák kockázatainak csökkentésére és az ellenállóképesség növelésére létrehozott Sendai Keretszerződés kapcsán tartott New York-i konferenciáján.
Régészeti feltárás és burkolatfelújítás a Szent György téren
A Várkapitányság megbízásából, a Sándor-palota előtt elterülő zöldfelületeken megkezdődnek a régészeti feltárások és térrendezési munkálatok, melyek várhatóan a nyár végéig tartanak.
A gyalogosok terelt útvonalon közlekedhetnek, és továbbra is zavartalanul használhatják a Dísz tértől a Budavári Sikló felső állomásához és a Hunyadi-udvarhoz vezető kijelölt gyalogosútvonalakat. A Palota úti gyorsliftekkel ingyenesen, kényelmesen és akadálymentesen érhető el a Sándor-palota szintje is.
Az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az igazságos békéhez vezető utat
Keresztény konzervatív politikusként az a legfontosabb számomra, hogy az ukrajnai háborúban megtaláljuk az utat végső célunkhoz, az igazságos békéhez - mondta Novák Katalin köztársasági elnök az Európa Tanács állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján Reykjavíkban szerdán.
Novák Katalin rámutatott: ha az igazságos béke minden feltétele teljesül, az nemcsak a tűzszünetet teszi lehetővé, hanem a megbékélést magában foglaló fenntartható békét is.
Novák Katalin beszéde az Európa Tanács csúcstalálkozóján Reykjavíkban
Tisztelt Elnökök, Miniszterelnökök, Főtitkár Asszony, Kollégák,
Magyar–olasz kétoldalú találkozó az ET csúcson Reykjavíkban
Novák Katalin baráti beszélgetés folytatott Reykjavíkban Giorgia Melonival, Olaszország miniszterelnökével az Európa Tanács csúcsértekezletének megnyitóját követően.
A két állam vezetői szövetségesek, kiállnak a hagyományos családi értékek mellett és közösen lépnek fel az illegális migráció ellen is.
Novák Katalin megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel
Húsz éve nem volt példa olyan csúcstalálkozóra, mint amilyen most zajlik Reykjavíkban, ahol Európa 46 országának vezetői gyűltek össze.
A tanácskozás előtt Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Novák Katalin magyar államfő. Európának stratégiai autonómia kell, hogy saját érdekei mentén tudjon döntéseket hozni. Ehhez azonban mihamarabbi béke szükséges Ukrajnában.
Nyílt napok a Sándor-palotában
Egy éve a beiktatásomkor megígértem, hogy "ajtókat nyitogatok" Magyarország számára a nemzetközi színtéren, valamint idehaza magyar és magyar között.
Az évfordulón ezért is várta nyitott kapukkal az érdeklődőket a Sándor-palota, amelyet így idén is több ezren láttak.
Köszönöm, hogy eljöttek kicsik és nagyok, vidékiek és fővárosiak, kormánypártiak és ellenzékiek, a legkülönbözőbb élethelyzetű emberek.
A mai nap is bizonyította, a Sándor-palota nyitott mindenki előtt.
