Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Novák Katalin köszöntő beszéde Ferenc pápa fogadásánál

Santo Padre,

¡Dios nos ha traído a Usted, el Hombre de la Paz, a Hungría!
¡Bienvenido! En húngaro se dice: "Isten hozta" y literalmente significa: Dios nos ha traído a Usted para estar con nosotros.

Szentséges Atya!

Isten hozta Önt, a béke emberét Magyarországra. 
Bienvenido! – azaz: Isten hozta. Ez magyarul szó szerint úgy hangzik: Isten elhozta Önt hozzánk. 

Ferenc pápa a béke üzenetét hozza - A Die Tagespost interjúja Novák Katalinnal

Minden magyar számára megtiszteltetésnek nevezte Ferenc pápa magyarországi látogatását Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Die Tagespost című német katolikus hetilapban csütörtökön megjelent interjújában azt is hangsúlyozta: az egyház és feje az ukrajnai háború árnyékában a béke üzenetét, bátorítást és reményt is hoz.

A Sándor-palota közleménye

A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő  kegyelmezési jogkörével éljen. 

Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet. 

A köztársasági elnök mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött.
 

A jövő a béke emberéé – Beszélgetés Novák Katalin köztársasági elnökkel az Új Ember katolikus hetilapban

Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, idén április 28. és 30. között apostoli látogatást tesz Magyarországon. Ennek apropóján hivatalában kerestük fel Novák Katalin köztársasági elnököt, akit családról, hitről, oktatásról, teremtésvédelemről és a Szentatya közelgő látogatásáról kérdeztünk.

A diplomácia szerepéről tartott előadást Novák Katalin a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A diplomácia szerepéről, a nyelvtudás fontosságáról a négyszemközti megbeszéléseken és a Stipendium Peregrinum programról is beszélt Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Budapesten.

Novák Katalin A Köztársasági Elnök szerepe a magyar diplomáciában című egyetemi rendezvényen elmondta: első útja köztársasági elnökként Varsóba vezetett, amely nem hivatalos út volt, de a most érzékeny magyar-lengyel kapcsolatok javítása érdekében ide szeretett volna elsőként ellátogatni.

Emléktáblát avattak Monspart Sarolta tájfutó világbajnok tiszteletére

Emléktábla avatással, faültetéssel, futással és gyaloglással emlékezett meg Monspart Sarolta tájfutó világbajnokról, a nemzet sportolójáról, a XII. kerület díszpolgáráról hétfőn Novák Katalin köztársasági elnök, Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere és Feledy Botond, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Normafán.

Novák Katalin köszöntő beszédében elmondta: Monspart Sarolta már életében legendává vált, több generáción hagyott nyomot, amely közelebb visz minket az egészséges élethez, a sport szeretetéhez.

Az oktatásnak a "szíve-lelke" a pedagógus

Az oktatásnak és a köznevelésnek a "szíve-lelke" a pedagógus, hogy milyen felnőtté válnak gyermekeink, az a pedagógusoktól is függ - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tolcsván.

Novák Katalin Kovács Béla, Tolcsva díszpolgára, az államfő egykori gimnáziumi tanára születésének 106. évfordulóján emelt emléktábla avatásán arról beszélt, a gyermekek nevelése a családban kezdődik és zajlik, a családon kívüli idő legnagyobb részét azonban az iskolában töltik el, ahol a pedagógusok segítik őket a tapasztalatok és tudás megszerzésében.

A nők békéért kiáltó hangjára jobban odafigyel a nagyvilág

A nők békéért kiáltó hangjára jobban odafigyel a nagyvilág, azt még a fegyverek dörgése sem tudja elnyomni - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Kelet-Magyarország szombati számában megjelent interjúban, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei látogatása alkalmából adott.

A napilapban az államfő úgy fogalmazott: "átérezzük, mit jelent az, ha fiainkat és férjeinket küldik háborúba. Én pedig azért dolgozom, hogy a generációknak ne kelljen átélniük a háború borzalmait".

Nagyköveti megbízólevelek átvétele a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök négy Magyarországra akkreditált nagykövet megbízólevelét vette át, akik így hivatalosan is megkezdhetik munkájukat hazánkban.

A magyar államfő James Komla Nyasembi úrnak, a Ghánai Köztársaság nagykövetének, Edgard Arturo Pérez Alván úrnak, a Perui Köztársaság nagykövetének, Hemra Amannazarov úrnak, Türkmenisztán nagykövetének és  Stephen Mubiru úrnak, az Ugandai Köztársaság nagykövetének sok sikert kívánt az országok közötti kapcsolat erősítése érdekében végzett munkájához. 

Az Országos Széchényi Könyvtárba látogatott a szlovén és a magyar államfő

Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! címmel rendezett kiállítást a magyar-szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), melynek tárlatát szerdán Natasa Pirc Musar szlovén és Novák Katalin magyar köztársasági elnök nyitotta meg.

Novák Katalin az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy a két nemzeti könyvtár főigazgatói szerda délelőtt a Sándor-palotában, a két ország államfőinek jelenlétében együttműködési megállapodást írtak alá.

Hírek