Hírek, aktualitások
Beszédek
Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján
Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!
Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján
Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.
Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján
Tisztelt Honfitársaim!
Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.
Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.
Ilyen intézmény a közmédia is.
Nyilatkozatok, közlemények
A Sándor-palota közleménye
Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.
A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.
A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről
2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök.
Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit
A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.
Események
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában
"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.
A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke
A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.
Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival.
A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását.
A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.
Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.
A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.
Interjúk
„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban
Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.
Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban
Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?
Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak
Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.
Korábbi Hírek
A Sándor-palota közleménye a Budapesti Demográfiai Csúcs kiemelt nemzetközi előadóiról
A Budapesti Demográfiai Csúcsot, a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fórumát idén szeptember 14–15-én rendezik Budapesten.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök mellett az V. Budapesti Demográfiai Csúcs felszólalója lesz Rumen Radev bolgár elnök is.
Giorgia Meloni lesz a Budapesti Demográfiai Csúcs egyik fő előadója
A szeptember 14. és 16. között ötödik alkalommal megrendezendő nemzetközi konferencián Giorgia Meloni olasz kormányfő lesz az egyik vezető felszólaló.
A Budapesti Demográfiai Csúcs, Magyarország egyik legnagyobb konferenciája a nemzetközi családbarát erők jelentős találkozási pontjaként lehetőséget biztosít a résztvevőknek arra, hogy közösen gondolkodjanak a család jelentőségéről és arról, hogy miként lehetne megfordítani a negatív demográfiai trendet.
Bekopogtatott a véres valóság! - Az Index.hu interjúja Novák Katalinnal
„Fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről, vagy az oktatásról" - nyilatkozta az Indexnek a köztársasági elnök. Novák Katalin a Sándor-palota Kék Szalonjában adott interjújában elmondta: kíváncsian várja, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés. Az államfő beszélt arról is, hogy mit élt át kijevi látogatása során a kormányzati negyed óvóhelyén, és milyen ígéreteket kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, valamint mire kérte meg őt Ferenc pápa.
Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni – Interjú Novák Katalinnal az Il Messaggero c. olasz lapban
Vatikánváros – Egyenesen Kijevből érkezett, ahol két nappal korábban Volodimir Zelenszkijjel találkozott, imádkozott a bucsai áldozatok emlékművénél, és tapasztalatot szerzett arról is, hogyan kell óvóhelyre menekülni, ha megszólalnak a légitámadásra figyelmeztető szirénák. Novák Katalin, Magyarország elnöke tegnap reggel Rómában járt, ahol néhány óra leforgása alatt két találkozón vett részt. Első útja Ferenc pápához vezetett, akivel az utóbbi években szoros személyes kapcsolatot alakított ki, a másik megbeszélést pedig „Giorgiával” folytatta.
Novák Katalin pápai audiencián a Vatikánban
Novák Katalin köztársasági elnök Rómában a Vatikánban találkozott Ferenc pápával, aki négyszemközti audiencián fogadta a magyar államfőt.
Novák Katalin három fontos kérdésről egyeztetett a katolikus egyházfővel.
Az elsődleges téma a háború volt.
Novák Katalin meglátogatta a magyar támogatással újjáépülő óvodát és iskolát
Novák Katalin köztársasági elnök ukrajnai látogatása során felkereste Zahalci községet, ahol magyar kormánytámogatás bevonásával, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában a harcokban jelentős károkat szenvedett óvoda és iskola épületét építik újjá.
Novák Katalin kiemelte, hogy a bajban lévők, különösen a gyerekek, minden körülmények között számíthatnak Magyarország segítségére. A magyar támogatásnak és a segélyszervezet elhivatott munkájának köszönhetően a gyermekek számára a háborús helyzet közepette is biztosított az óvoda.
Négyszemközti egyeztetés Zelenszkij elnökkel
A Krími Platform harmadik csúcstalálkozóját követően Novák Katalin és Zelenszkij elnök a négyszemközti találkozójukon az alábbiakban állapodott meg:
1. Szomszédokhoz illően, közvetlen elnöki kommunikációs csatornát állítanak fel.
2. A két ország közötti kapcsolatokról szóló új dokumentum előkészítésébe kezdenek.
3. Magyarország bekapcsolódik az ukrán elnök által kezdeményezett békeformula egyeztetéseibe.
4. Kiemelten együttműködnek a háború által érintett gyermekek ügyében.
5. A kárpátaljai magyarok kisebbségi jogai kapcsán mielőbbi előrelépést érnek el.
Novák Katalin a Krími Platform harmadik csúcstalálkozóján Kijevben
Novák Katalin köztársasági elnök ukrajnai látogatásának második napján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására Kijevben részt vett a Krími Platform harmadik csúcstalálkozóján, ahol fel is szólalt.
A köztársasági elnök kijelentette: háború nem veheti el a gyerekek jövőjét!
A magyar államfő a nemzetközi fórumon - ahol többek között az ukrán, a portugál és a litván elnökökkel együtt volt jelen - ismét a békét szorgalmazta.
Szent István király ünnepe Kárpátalján
Novák Katalin köztársasági elnök a kárpátaljai magyarokkal együtt a beregszászi a római katolikus templomban emlékezett Szent István királyra. Az ökumenikus istentiszteleten megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amelyet az államfő személyesen sütött a nemzeti ünnep alkalmából.
A köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy kilenc hónap után ismét Kárpátaljára látogathatott, és együtt ünnepelhette a beregszásziakkal Szent István királyt.
A családok és a keresztény gyökerek védelmében
II. Tavadrosz, Alexandria pápája és egész Afrika pátriárkája apostoli látogatás tett Novák Katalin köztársasági elnöknél a Sándor-palotában.
A tárgyalások során kölcsönösen megállapították, hogy céljaik közösek: a keresztény gyökerek és a családok védelme.
II. Tavadrosz Szent István napján részt vett a Szent Jobb körmeneten és megnézte a tűzijátékot is.