Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Állami látogatás Pápua Új-Guineán

A csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával - hangsúlyozta, Novák Katalin köztársasági elnök, aki állami látogatásra érkezett szerdán Pápua Új-Guinea Független Államba. 
A köztársasági elnök ötven tehetséges pápua új-guinea-i diáknak ajánlott fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon. 

A demográfiai kihívásokról tartott előadást Novák Katalin ausztrál egyetemistáknak

A Campion College Australia hallgatóinak tartott előadást a demográfiai kihívásokról és a magyar családbarát intézkedésekről Novák Katalin köztársasági elnök Sydney-ben. 

Novák Katalin elmondta, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) több mint 6 százalékát fordítja a családokra. Szólt a gyermeket nevelő, vállaló családok lakástámogatásáról, valamint arról is, hogy a négy vagy többgyermekes édesanyák életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól. 

Novák Katalin a hagyományos családi értékek fontosságára hívta fel a figyelmet Ausztráliában

A hagyományos családi értékek fontosságára hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök Sydney-ben, miután Ausztrália volt miniszterelnökével, Anthony John Abbottal találkozott.

A köztársasági elnök és Tony Abbott a demográfiai jégkorszak elleni lehetséges fellépésekről egyeztettek, a négyszemközti megbeszélés után pedig az ausztrál társadalom jelentős képviselői is csatlakoztak a találkozóhoz.

Novák Katalin beszéde az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ünnepén Melbourne-ben

„Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. 
Az 1990-ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak:

Novák Katalin is fejet hajtott Sólyom László koporsója előtt

Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt a Fiumei úti sírkertben.

A szertartáson jelen volt Novák Katalin köztársasági elnök is, aki tisztelettel hajtott fejet a néhai államfő szolgálata előtt. 
 

Nagyköveti megbízások átadása a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök átadta két külföldre akkreditált magyar nagykövet megbízólevelét. 

A hivatalos okiratok értelmében 
– dr. Lakos Krisztina Nicosiában, 
– Bálint Anna Erzsébet Tokióban 
vezeti a magyar külképviseletet.

A köztársasági elnök sok sikert kívánt Magyarország és a magyar érdekek felelősségteljes képviseletéhez.

 

Államfői megerősítés az MMA elnökének

Novák Katalin köztársasági elnök megerősítette tisztségében Turi Attilát, a Magyar Művészeti Akadémia megválasztott elnökét.
 

Novák Katalin beszéde Karikó Katalin és Krausz Ferenc köszöntésekor

Ünnepelünk tiszta szívből, büszkeségtől dagadó mellkassal, a körülöttünk forrongó világ borzalmait legalább néhány órára félretéve együtt örülünk. Magyarország két nagyszerű magyar elme világraszóló sikerét ünnepli. Közel két évtizede várunk erre a pillanatra, és majd harminc év után ismét egyszerre két magyart is köszönthetünk az emberiség legragyogóbb tudós óriásainak listáján.

Sok szeretettel köszöntöm én is még egyszer, olyan jó kimondani, hadd mondjam ki, két új Nobel-díjasunkat, Karikó Katalint és Krausz Ferencet. Köszönjük szépen, hogy itt vagytok!

Novák Katalin a Berlini Folyamat vezetőinek tiranai csúcstalálkozóján

A mai nap azért is fontos, mert végre Magyarország is csatlakozhatott a Berlini folyamathoz, és a legmagasabb szinten mondhatjuk el Magyarország álláspontját, amely egyértelműen az EU nyugat-balkáni bővítése mellett van - mondta Novák Katalin, aki  először vett részt Magyarország képviselőjeként a Berlini folyamat csúcstalálkozóján Tiranában.

Az államfő hozzátette: Magyarországnak és az EU-nak is szüksége van a nyugat-balkáni régióra és a stabilitásra a térségben, hiszen a Nyugat-Balkán stabilitása nélkül nem lehet biztonságos Európa, így Magyarország sem - mutatott rá. 

Elnöki látogatás és kihelyezett Sándor-palota Fejér vármegyében

Novák Katalin köztársasági elnök kétnapos Fejér vármegyei látogatásának első napján Fehérvárcsurgón, a nemzeti lobogó felvonását követően találkozott a vármegyei vezetőivel. A köztársasági elnök kiemelte, hogy "a kihelyezett Sándor-palota" idején egy-egy vármegyét meglátogatva végzi az államfői teendőit. Fejér vármegye a hatodik a vármegye-látogatások sorában. Célom, hogy személyesen ismerjem meg az adott régió előtt álló kihívásokat, az emberek gondjait és büszkeségeit – mondta az államfő. 

Hírek