Irányítsuk oda a reflektort, ahová kevesebb fény jut! - Interjú Novák Katalinnal a Nógrád Megyei Hírlapban

Három nap, huszonegy program, több száz kézfogás, ezernyi közös fotó és számtalan közvetlen hangvételű beszélgetés után is ugyanolyan lelkesedéssel nyilatkozott Nógrádról, mint érkezése napján. Novák Katalin köztársasági elnökkel az egyik utolsó állomáson, Rimócon beszélgettünk a vármegye-látogatás tapasztalatairól és térségünk aktuális kérdéseiről.
 

– Köztársasági elnökként ez volt az első hivatalos látogatása vármegyénkben. Legutóbb még család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárként – éppen a pandémia kellős közepén – járt Nógrádban. Mit tapasztal, mi változott azóta leginkább a térségben?

–  Nógrádban is keményen meg kell dolgozni a boldogulásért, de sikeresen átvészelte a koronavírus-járvány jelentette nehéz időszakot ez a vidék, ahogy az egész ország is. Ennek látom a nyomait: az itt élő emberek megtanultak küzdeni az elmúlt évszázadokban, és egy ilyen, nem várt rendkívüli nehézség, mint a pandémia sem zökkentette ki őket ebből a küzdeni akarásból. Igaz ez most a háború árnyékában is. Egy határmenti régióban – még ha nem is közvetlenül szomszédos Ukrajnával – jobban megértik és megérzik az emberek, hogy milyen fenyegetést jelenthet a háború. Most is nehéz időszakot élünk, de a nógrádiak jó küzdők. Azt látom, hogy Nógrád vármegye egyre erősödik, sok még a tartalék. Azt szeretném, ha egyre többen tudnánk Nógrádra rejtett erőforrásként tekinteni. Ha van támogatás és megfelelő figyelem, akkor a nógrádiak is meg tudják mutatni, mekkora erő van ebben a vidékben.

– Néhány hete Svájcban járt, ahol a hazánkról szóló előadásában úgy fogalmazott: „a demográfiai válság napjaink kulcsfontosságú kihívása, amelyre, ha nem adunk családpárti választ, az európai jövő is veszélybe kerülhet”. Mi ezt itt, Nógrádban a saját bőrünkön érezzük: a megye lakossága átlag felett fogy és öregszik. Milyen eszközökkel lehet lassítani, esetleg megállítani a folyamatot?

– Meg kell őriznünk Nógrád vonzerejét a fiatalabb generációknak is. Sok faluban, sok kistelepülésen jártam, ahol arra panaszkodtak, hogy idősödik a lakosság, a fiatalok pedig – részben a főváros közelsége miatt is – Budapesten telepednek le, ott állapodnak meg. Csak kevesen térnek vissza a szűkebb pátriájukba, szülővárosukba vagy falujukba. Azt szeretném, hogy a vidéki Magyarország vonzó legyen azoknak a fiataloknak, akiknek terveik, elképzeléseik vannak. A vidéki lét vagy akár az élet egy zsákfaluban, nem jelentheti a lehetőségekről való lemondást. Ehhez meg kell teremtenünk azokat a körülményeket, azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek lehetővé teszik egy kistelepülésen élő számára is, hogy része maradjon az ország vérkeringésének, hogy kultúrához jusson, hogy legyenek számára elérhetőek különböző szolgáltatások, hogy a gyerekei megfelelő minőségű oktatásban részesüljenek, hogy legyen előtte perspektíva. Jó látni, hogy erre egyre több jó példa van országszerte és Nógrádban is. Nagyon sok múlik a helyieken és különösen a helyi vezetőkön.  Örömmel látom, hogy a kormány részéről megvan a szándék a vidéki Magyarország megerősítésére. 

– Szerzett ilyen tapasztalatokat a mostani, nógrádi megyejárása során?

– Nógrádban is lépten-nyomon erős, a hagyományaikra büszke, küzdeni képes emberekkel találkoztam. Meg persze olyanokkal is, akik ebben a küzdelemben megfáradtak, akik nem vagy alig látják a kiutat nehéz helyzetükből. A szécsényi molnár, a balassagyarmati és salgótarjáni cukrászmester vagy a karancsberényi ropiüzem és a tarjáni tűzhelygyár tulajdonosai nyilvánvalóan sikeres emberek. Azokat a női polgármestereket, akikkel Terényben találkoztam, a rendőrfőkapitányt, a helyi vezetőket, a tanítókat, szociális munkásokat, hagyományőrzőket elismeri saját közösségük. A gyári munkások, szakmunkástanulók, a sóshartyáni cigány családok között pedig olyanokkal is beszéltem, akik egyelőre nehezen látnak tovább a másnap reggelnél. Ami fontos: nekik is van segítség. A vidéki Magyarország vonzereje ott van az alsópetényi polgármester példájában, aki – bár Budapesten született – a családjával együtt Alsópetényre költözött, ott se a faluközpontba. A polgármesterség mellett gazdálkodik, állatokat tart, feleségével falusi körülmények között neveli a gyermekeiket. Minél többen választják ezt a nehezebb, de járható utat, annál nagyobb lesz a szolgáltatások és a kultúra iránti igény, ami magával hozza a vállalkozások erősödését és új munkalehetőségek teremtését. Ez pedig aztán újabb embereket vonz majd. Így fiatalodhat a vidéki Magyarország. 

– Ez nagyon szép, vonzó jövőkép, napjainkban azonban még más társadalmi problémákkal is meg kell küzdenünk Nógrádban. Az egyik ilyen az alacsony iskolázottság, mely lényegében apáról fiúra „öröklődik”, és generációkon átívelő munkanélküliséghez, szegénységhez, sokszor sajnos bűnözéshez vezet. A lehetőség adott a tanulásra, csak sokszor a szándék hiányzik. Ön szerint hogyan lehet a gyerekeknek pozitív, motiváló jövőképet mutatni, ha a szüleiktől nem kapnak ilyen útravalót?

– A vármegye gazdagságához, sokszínűségéhez hozzátartozik a nagyszámú cigány népesség is. Vannak olyan települések, ahol a falu egyik részén kifejezetten rossz körülmények között élnek a cigány családok, míg a másik részében alapvetően középosztálybeli családok laknak. Ezek a különbségek, ezek a szakadékok néha áthidalhatatlannak tűnnek még egy falu közösségén belül is. Közös feladatunk és felelősségünk van abban, hogy ez megváltozzon. Ahhoz, hogy a tanulatlanságot iskolázottság, a munkanélküliséget magas foglalkoztatás váltsa, a családalapításhoz pedig felelősségérzet kapcsolódjon, kellenek a segítők és kell a segítségre szorulók elszántsága is. A sóshartyáni „Jelenlét” program is ilyen eszköz: elvárja azt, hogy a helyi közösség tagjai kivegyék a részüket a közös munkából, de ad hozzá segítséget is. Ha ezt a felfogást sikerül továbbadni a gyerekeknek, és a jobb helyzetben lévők is tovább tudják adni a felelősségvállalás fontosságát, akkor idővel érezhetővé válik a változás.

– Milyen eszközökkel lehet ezt elérni?

– Hiszem azt, hogy a közfoglalkoztatás egy olyan eszköz, amely segít vissza- vagy rátérni a munka világába vezető útra, megtapasztalni azt, hogy mit jelent fizetésért dolgozni és utána adózni, aztán adókedvezményekkel élni akár a gyermekek után. Ez is egyfajta tudatossághoz vezet. Látom azt is, hogy nagyon nehéz azoknak a küzdelem, akik nem hozták magukkal otthonról, nem kapták meg a családjuktól a mindennapi élet küzdelmeihez szükséges képességeket, amit így aztán ők sem tudnak tovább adni a gyerekeiknek. Ráadásul sokszor olyan családokról beszélünk, ahol sok gyermek van. Jó látni, hogy itt is működnek azok az egyházi-, civilszervezetek által működtetett kezdeményezések, amelyek helyben való jelenléttel, helyi lakosok bevonásával nyújtanak nem csak tárgyi segítséget, nem csak kézzelfogható, fizikai értelemben vett segítséget, hanem odafigyelést is az érintetteknek. Gondolok itt a Biztos Kezdet Gyerekházakra vagy a Jelenlét program dolgozóira, akiktől a rászorulók jó példákat, jó szót és tanácsokat is kapnak. Ezek a kezdeményezések valóban arról szólnak, hogy a következő generáció már jobb esélyekkel induljon az életnek, mint a korábbiak. Személyesen is érzek ebben felelősséget. Mindannyiunknak van dolga azokkal, akik Magyarországon nehéz körülmények között élnek. Minden alkalmat igyekszem megragadni arra, hogy a gyerekeknek személyesen is elmondjam, milyen fontos, hogy tanuljanak, higgyék el: ez a kiút a nyomorból, ez a kiút a kilátástalanságból. Egy-egy beszélgetés, egy-egy személyes példa is el tud indítani egy pozitív folyamatot. Azoknak, akiket a gyerekek a tévé képernyőjéről ismernek – ezért aztán jobban is figyelnek rájuk –, még nagyobb felelősségük van ebben. 

– Határmenti megye vagyunk, jelentős honvédelmi múlttal, és ma is igen aktív toborzási tevékenységgel, tartalékos területvédelmi állománnyal, honvédelmi sportközponttal és táborokkal. A Magyar Honvédség főparancsnokaként Ön szerint mik a legfőbb jellemzői egy ütőképes, korszerű hadseregnek? Ebben milyen szerepet kapnak az önkéntesek?

– A honvédségtől elsősorban azt várom, hogy minden körülmények között képes legyen megvédeni az országot és a benne élőket. Legyen szó akár békeidőről, akár háborús helyzetről, meg kell legyen az az önvédelmi képességünk, amely biztonságot nyújt az embereknek, és megadja azt a tudatot mindannyiunknak, hogy akkor sincs félnivalónk, ha – ne adj Isten – valamilyen váratlan esemény történne. Jelenleg is zajlik a honvédség megújítása. A jól működő honvédséghez kellenek korszerű eszközök, a haza védelme iránt elhivatott, jól képzett hivatásos katonák, és szükség van az önkéntes tartalékos szolgálatra is. Büszke vagyok arra, hogy a férjem is – közel ötvenéves fejjel - elvégezte az önkéntes tartalékos kiképzést, teljesíti a kapcsolódó kötelezettségeket, és a munkája mellett folyamatosan továbbképzi magát. Az önkéntes tartalékos rendszer szinte bárki számára nyitott. Az a lényege, hogy a tartalékos a polgári foglalkozása megtartása mellett rendelkezzen azzal a képességgel, tudással és képesítéssel, amely alkalmassá teszi arra, hogy tényleges szükséghelyzetben segíteni tudjon. A hadsereg főparancsnokaként is bízom benne, hogy a honvédség által most indított „Irány a Sereg!” toborzókampány sokakhoz eljut, és bátorítja majd őket, hogy honvédek legyenek. Az önkéntes tartalékos kiképzés pedig arra ad lehetőséget lényegében bárkinek, hogy megértse és megtanulja, hogyan tudja a saját családját is megvédeni, ha szükség van rá.

– Elődjéhez, Áder Jánoshoz hasonlóan Ön is szívén viseli a természetvédelem ügyét; nálunk, Nógrádban pedig talán a legértékesebb kincs maga a természeti környezet. A megye politikusai erre alapozva komoly turisztikai tervek megvalósításán dolgoznak. Hogyan tudja ebben támogatni őket?

– Nógrád az ország egyik csodálatos vidéke. Könnyen megközelíthető, közel van Budapesthez, ráadásul a Kéktúra útvonala is átvezet a vármegye egy részén. A férjemmel mi magunk is járjuk a Kéktúrát, és legutóbb pont Nógrád határáig jutottunk, úgyhogy hamarosan jövünk majd erre is túrázni. Korábban is jártunk már itt sokszor, szeretjük ezt a gyönyörű vidéket. Azt tapasztalom, hogy nagyon sokan akár a világ távoli pontjaira is elutaznak egy-egy olyan természeti szépségért, amit itt, Budapesttől egy órányi autóútra is megtalálhatnának. Érdemes a saját hazánkat is felfedezni, érdemes bakancsot húzni, elindulni. Ez ráadásul a mostani gazdasági helyzetben is elérhető időtöltés. Bátorítok mindenkit, hogy fedezzék fel Magyarországot, a természet és a teremtett világ szépségeit, és persze vigyázzunk is azokra! Volt alkalmam a vármegye vezetőinek terveit meghallgatni arról, hogyan tehetik Nógrádot még vonzóbbá turisztikai szempontból. Szükség van jó szálláshelyekre, olyan minőségű infrastruktúrára, olyan gasztronómiai szolgáltatásokra, amelyek sok hazai és külföldi turistát képesek a térségbe vonzani. Sok feltétel már most is adott. Abban bízom, hogy megfelelő források biztosítása mellett Nógrád még jobban felírja majd magát Magyarország turisztikai térképére.

– Az elmúlt napokat Nógrádban töltötte, a programja igen zsúfolt volt. Mi volt a legemlékezetesebb momentum az események tengerében, és mi volt a legfontosabb konzekvencia, amire vármegyénket illetően jutott? A térség településeit járva, a helyiekkel beszélgetve beigazolódtak előzetes várakozásai?

– Számomra az emberi találkozások a legfontosabbak. A három nap alatt több olyan kistelepülésen is jártam, ahol korábban köztársasági elnök még nem. Ez az itt élőknek láthatóan sokat jelent. Úgy érzem, talán teljesülhet az a cél, amit kitűztem magam elé akkor, amikor a vármegye-látogatások ötlete megfogalmazódott: hozzuk a perifériát a középpontba, a reflektort – ami az én kezemben annak köszönhetően van, hogy köztársasági elnök lehetek – irányítsuk oda, ahova kevesebb fény jut! Utána már csak az a feladat, hogy ezt a fényt őrizzük is meg, és gondolkodjunk el azon, mit tehetünk személyesen annak érdekében, hogy a kitörési pont valóság lehessen. Ha mindez teljesül, egy vagy két generáció múlva Nógrádra már nem csak rejtett tartalékként, hanem mindenki számára nyilvánvaló erőforrásként tekinthetünk. Kívánom, hogy így legyen!

– Megyejárása során több száz nógrádi emberrel találkozott, idősekkel, középkorúakkal, fiatalokkal egyaránt. Ez több száz kézfogást jelent. Mit gondol, mit tapasztal, ezek a kézfogások milyen szimbolikus és gyakorlati jelentőséggel bírnak az emberek számára?

– Ezek minősített pillanatok nekem is. Kézfogáskor van egy olyan másodperc, amikor egymás szemébe tudunk nézni, és ezt a pillanatot utána haza tudjuk vinni magunkkal. Nekem sok ilyen emlék adatott az elmúlt három napban, és abban bízom, hogy a kézfogás másik oldalán is meg tudják őrizni ennek a pillanatnak az emlékét. Szükségünk van a hétköznapokban is egy-egy ilyen őszinte, bizalommal teli egymásra tekintésre. Ha nyitottan és kölcsönös tisztelettel nézünk egymás szemébe, akkor hosszú távon sem arra figyelünk majd, ami elválaszt bennünket, ami vitára adhat okot, hanem arra, ami összeköti ezt a nemzetet, ami az összetartozásunkat adja.

A köztársasági elnökkel készült interjú elérhető a nool.hu honlapján is.