Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban

Elnök Úr!
Főtitkár Úr! 
Excellenciás Hölgyeim és Uraim!

Különleges megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország nevében szólhatok a Közgyűlés előtt. Szavaimat itt most a világ nemzeteihez intézem, de azokhoz a honfitársaimhoz is szólok, akik otthonról követik az eseményt.

Életem nagy részében bíróként dolgoztam, Magyarországon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ez a munka egy egyszerű tanulságra tanított meg: a jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell.

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Novák Katalin beszéde a Gemma-központ megnyitóján – Szeged, 2022. augusztus 31.

23 évvel ezelőtt született egy kislány. Nagyon örültek neki, a szülei nagyon várták már, hogy a bátyja mellé ő is megszülessen a családba. Figyelték, nézték, hogy hogyan fejlődik, és aztán azt látták, hogy nem úgy emeli a fejét, mint ahogy kellene, nem fordul meg, nem úgy fejlődik, ahogy ez meg van írva a kisbabákról szóló könyvekben.

Novák Katalin a Corvinus Egyetem tanévnyitóján – Budapest, 2022. augusztus 28.

Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóihoz szóló évnyitó köszöntőjében a Várkert Bazárban. Az államfő kiemelte: azt szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás és a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne. 

"Váljanak olyanná, akiktől érdemes tanulni, és akikért nekünk is érdemes volt tanulni és dolgozni" - kérte Novák Katalin a hallgatóktól. 

Magánaudiencia Ferenc pápánál – Vatikán, 2022. augusztus 25. 

A Vatikánban magánaudiencián fogadta Novák Katalin köztársasági elnököt Ferenc pápa. A magyar államfő és a katolikus egyházfő között lezajlott majdnem háromnegyedórás találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása. 

„A kultúra értelmet ad a mindennapoknak” – Novák Katalin a Csokonai Fórum megnyitóján Debrecenben

A Csokonai Fórum nevet viselő új színházi komplexumot a debreceni születésű írónő, Szabó Magda Für Elise című darabjával avatták fel 2022. augusztus 23-án. Az ünnepi megnyitón részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.

Az államfő beszédében kiemelte: szerencsések vagyunk, hiszen egy olyan országban élhetünk, ahol van, ahol jut figyelem, erőforrás a kultúrára, és megvan a szándék, hogy ne csak fenntartsuk, de gyarapítsuk is azt, ami a miénk. 

Államalapító Szent István királyunk ünnepe – Budapest – Székesfehérvár

Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját államalapító Szent István királyunk ünnepén Budapesten, a Parlament előtt. A lobogót a Kossuth Lajos téren a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. A ceremónián az államfő mellett más közjogi méltóságok, továbbá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Honvédség parancsnoka, kormánytagok, illetve egyéb állami és katonai szervezetek képviselői, a diplomáciai testület tagjai, valamint érdeklődők százai vettek részt.

Novák Katalin ünnepi beszéde Szent István király ünnepén Székesfehérváron

Tisztelt Ünneplők!

Örömmel fogadtam el az Önök polgármesterétől a székesfehérváriak meghívását, hogy közösen hajtsunk fejet államalapító szent királyunk emléke előtt, és itt, a keresztény Magyarország történelmi fővárosában ünnepeljünk. Az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtt első pontjában rögzítette, hogy „évente Szent István király ünnepén Fehérvárott tartozzunk ünnepelni”. Megfogadjuk a királyi oklevél szavait, és itt vagyunk. Kedves Fehérváriak, köszönöm, hogy együtt lehetünk!

Az Erzsébet-táborok tízéves jubileumi ünnepsége - Zánka, 2022. augusztus 15.

Novák Katalin köztársasági elnök a táborozó gyerekekkel közösen ünnepelte az Erzsébet-táborok 10 éves jubileumát Zánkán. Az egyházi alapítású táborokban az elmúlt évtizedben már több, mint egymillió gyermek üdülhetett. Nemcsak Magyarországról, hanem Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről és Horvátországból is érkeztek a Balatonhoz magyar fiatalok. 

Bled - Ljubljana - Lendva

Novák Katalin Borut Pahor elnök meghívására érkezett hivatalos látogatásra Szlovéniába. A két államfő - személyes jó kapcsolatban lévén - a tárgyalást megelőzően együtt körbefutotta a Bledi-tavat. Ezzel kívánták felhívni a figyelmet az egészséges életmódra és a mindennapi mozgás fontosságára. 

Ljubljanában a hivatalos kétoldalú találkozót követően a két államfő sajtótájékoztatót tartott, ahol Novák Katalin méltatta a két ország fejlődő gazdasági kapcsolatait, kiemelve a korábbinál erősebb együttműködést az infrastruktúra-fejlesztés területén.

Rio de Janeiro - Brazíliaváros - Sao Paulo

Európa után Latin-Amerikában folytatta Magyarország nemzetközi kapcsolatainak erősítését Novák Katalin. A magyar köztársasági elnök Jair Bolsonaro államfő meghívására utazott Brazíliába.

Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram kiválasztótábor - Balatonszárszó, 2022. július 1-3.

Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, ezért versenyképes tudású, a világra nyitott, hazájukat szerető, szorgalmas fiatalokra van szüksége az országnak ahhoz, hogy ne csak szemlélője, hanem alakítója is lehessen a jövőnek - mondta Novák Katalin a Nemzeti Tehetség Központ Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram táborában.

Hírek