Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője a svájci magyar egyesületek képviselőivel való találkozón a Nemzeti Összetartozás Napján

Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm a svájci magyar egyesületek képviselőit! Örülök, hogy alkalmunk van találkozni, és megismerhetem közösségeiket.

Szövetségben a Teremtővel - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Tihanyi Bencés Apátság felújításának alkalmából

„Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött” (ApCsel 3,25)

Excellenciás Érsek Úr! 
Főtisztelendő Perjel Atya! 
Tisztelt Bencés Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezeréves barátság - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Magyar-Lengyel Barátság Napján

Tisztelt Duda Elnök Úr! 
Tisztelt Agata Asszony! 
Hölgyeim és Uraim!

Szent II. János Pál pápa első magyarországi útján így beszélt rólunk, magyarokról és lengyelekről: „a lengyelek és a magyarok unokatestvérek, és ez az igazság, ez a szinte családi kapcsolat többször bebizonyosodott a történelem különböző pillanataiban.”

Nyilatkozatok, közlemények

Sándor-palota sajtóközleménye

A köztársasági elnök az Alaptörvényben biztosított lehetőségével élve nem írta alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. 

Székelyföldért, közösen!

Székelyföldért, közösen - Sulyok Tamás együttérzését és támogatását fejezte ki a parajdi sóbányában és a háromszéki településeken történt természeti katasztrófa kapcsán

A köztársasági elnök hivatalos közösségi oldalán fejezte ki mély együttérzését a parajdi sóbányában történt természeti katasztrófa érintettjeivel. A tragédia nem csak egy kiemelkedő természeti és történelmi jelentőségű helyszínt érint, hanem számos család életét is súlyosan befolyásolja.

A Sándor-palota közleménye

Sulyok Tamás köztársasági elnök munkalátogatásra utazik Japánba, majd hivatalos látogatást tesz Vietnamban.

2025. május 19-én Sulyok Tamás államfő munkalátogatásra utazik Japánba. A magyar államfőt audiencián fogadja őfelsége Naruhito császár, Japán 126. uralkodója. A köztársasági elnök találkozik Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel, majd egyeztetést folytat Magyarországon is jelen lévő japán vállalatok vezetőivel és befektetői csoportok képviselőivel.

Események

A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki

2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.

A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását

Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.

Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".

Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén

Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.

Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.

Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.

Interjúk

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában

- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.

Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!

- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?

Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek

- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja. 

Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm. 

- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?  

A társadalmi béke megteremtéséért dolgozom – A Mandiner interjúja Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel

Balaton, túrázás, nyugodt nyugdíjas évek – erről mondott le a köztársasági elnöki posztért. Mivel győzte meg Orbán Viktor?

Korábbi Hírek

Novák Katalin a Magyar Szent István Rendet adományozta Csányi Sándornak

A legmagasabb rangú magyar kitüntetést, a Szent István-rendet vehette át Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke pénteken Budapesten, a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnöktől.

Bátorságról, segítőkészségről és önzetlenségről szól a török-magyar barátság

A bátorságról, a segítőkészségről és az önzetlenségről szóljon a török és magyar barátság következő 100 éve is - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a törökországi Kocaeliben (korábbi nevén Izmitben) pénteken Mancs, a híres mentőkutya szobrának felavatásakor.

Novák Katalin felidézte, hogy idén 100 éves a magyar-török diplomáciai kapcsolat, s a török és magyar barátság, szövetség veszteségek során erősödött a történelem folyamán. A köztársasági elnök elmondta, hogy Mancs kutya jelkép számunkra, a bátorság, a segítő szándék és az önzetlenség szimbóluma.

Magyarok által kimentett kisfiút látogatott meg Novák Katalin Adanában

A februári törökországi földrengés után az Életjel Mentőcsoport által kimentett kisgyermeket látogatott meg Novák Katalin köztársasági elnök Adanában.

Novák Katalin az 5 éves Ahmet Yildirimet otthonában látogatta meg és ajándékokkal lepte meg.

A kisfiú 5 napot töltött a romok alatt étlen-szomjan, mielőtt az Életjel Mentőcsoportnak sikerült kimentenie, az egyik lábát azonban amputálni kellett. A kisfiú a szüleit és testvérét is elvesztette a földrengésben.

Novák Katalin a török Nagy Nemzetgyűlés elnökével egyeztetett és földrengés által érintett területre látogat

A török parlamentben, a Nagy Nemzetgyűlésben tett látogatást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Ankarában. Az államfő Mustafa Sentoppal, a török parlament elnökével folytatott megbeszélést - közölte Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Novák Katalin: a bajban és ezután is segítjük Törökországot

A magyarok a földrengés okozta bajban és a következő időszakban is segítséget nyújtanak a török embereknek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szerdán Ankarában folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.

A köztársasági elnök Törökországba utazik

Novák Katalin köztársasági elnök március 29. és 31. között a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének százéves évfordulója alkalmából hivatalos látogatásra utazik Törökországba – tájékoztatta a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-t.

A közlés szerint a köztársasági elnök ellátogat többek között Ankarába, valamint az ország földrengés sújtotta területeire is.

Az államfő három napos törökországi látogatásának politikai, humanitárius és kulturális vetülete is lesz, és tükrözi majd a két ország közötti szövetségesi, baráti kapcsolatokat.

Novák Katalin fogadta Orbán Viktort a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az Európai Tanács március 23-i üléséről adott tájékoztatást – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Az államfő kiemelt figyelmet fordít Magyarország európai és nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítésére, ennek keretében kapott tájékoztatást a miniszterelnöktől az európai állam- és kormányfők múlt heti üléséről, amelyen az Ukrajnában dúló háború volt az egyik legfontosabb téma – közölték.

Ha bölcs döntések születnek Brüsszelben, azzal a helyi közösségek és Európa is gazdagodik

Átadták a mintegy 400 millió forintból kialakított turisztikai központot Barcson pénteken. Novák Katalin az eseményen azt hangsúlyozta: a beruházás jó példa arra, hogy ha bölcs döntések születnek Brüsszelben, azzal a helyi közösségek és Európa is gazdagodik.

Addig van magyar jövő, amíg vannak gyermeket vállalók Magyarországon

Az államfő kétnapos Somogy vármegyei látogatásának első napján, a somogyi vármegyeszékhely Életfa ünnepségén családok előtt úgy fogalmazott: édesanyaként tudja, mekkora felelősség gyermeket vállani. A gyermekvállalás nemcsak boldogságról, vidámságról, könnyű napokról szól, hanem nehézségekkel, problémákkal, kihívásokkal is jár, amelyekkel szembe kell nézni.

Novák Katalin telefonon egyeztetett lengyel kollégájával

A lengyel-magyar barátság napja alkalmából telefonon egyeztetett csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnök és Andrzej Duda lengyel elnök - tájékoztatta az MTI-t a Sándor-palota kommunikációs igazgatója.

Farkas Vajk közölte: a két államfő az emléknap alkalmából megerősítette a két nemzet közötti évszázados barátság fontosságát, és biztosították egymást arról, hogy mindent megtesznek annak fenntartásáért, erősítéséért. "Olyan barátságról van szó, amely kiállta az idő próbáját, és amelyben az egymás iránti szolidaritás mindig fontos szerepet játszott" - tudatta.

Hírek