Hírek, aktualitások
Beszédek
Baka András köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban
Elnök Úr!
Főtitkár Úr!
Excellenciás Hölgyeim és Uraim!
Különleges megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország nevében szólhatok a Közgyűlés előtt. Szavaimat itt most a világ nemzeteihez intézem, de azokhoz a honfitársaimhoz is szólok, akik otthonról követik az eseményt.
Életem nagy részében bíróként dolgoztam, Magyarországon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ez a munka egy egyszerű tanulságra tanított meg: a jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell.
Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalása az Országgyűlésben közjogi intézményrendszerünket érintő aktuális ügyekben
Tisztelt Házelnök Asszony!
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján
Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!
Nyilatkozatok, közlemények
A Sándor-palota közleménye
Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.
A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.
A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről
2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök.
Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit
A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.
Események
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában
"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.
A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke
A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.
Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival.
A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását.
A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.
Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.
A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.
Interjúk
„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban
Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.
Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban
Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?
Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak
Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.
Korábbi Hírek
Novák Katalin 2024-et hivatalosan is a mozgás évévé nyilvánította
Novák Katalin köztársasági elnök 2024-et hivatalosan is a mozgás évé nyilvánította.
A köztársasági elnök határozatában felkérte az állami és a civil szféra képviselőit, hogy a rendelkezésükre álló eszközök útján tegyék meg mindazokat az intézkedéseket, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik a testmozgást, és hozzájárulhatnak az egészséges, aktív életmódra törekvő személyes elhatározások sikeres megvalósulásához.
A moldovai miniszterelnökkel tárgyalt Novák Katalin Gyulán
Novák Katalin köztársasági elnök Dorin Receannal, Moldova miniszterelnökével tárgyalt csütörtökön a gyulai várban.
A találkozó elején az államfő elmondta Dorin Receannak, hogy többnapos látogatáson Békés vármegyében tartózkodik, ugyanis időről időre tart vármegye-látogatásokat, mert szeretné közelebbről megismerni az ott élő embereket, a vidék szépségeit és nehézségekeit.
Novák Katalin Békés vármegyében
A köztársasági elnök ígéretéhez híven 2024-ben folytatta vármegye-látogatásait.
Békés vármegyében a kihelyezett Sándor-palota, a korábbiakhoz hasonlóan a nemzeti lobogó - katonai tiszteletadással egybekötött - felvonásával kezdődött, amit a helyiek is megtiszteltek a jelenlétükkel.
Az államfő ezt követően a vármegye vezetőivel és országgyűlési képviselőivel egyeztetett a térséget és az itt élőket érintő legfontosabb kérdésekről és problémákról.
Tábornoki kinevezés a Sándor-palotában
Magyarország köztársasági elnöke – a pénzügyminiszter javaslatára – dr. Domokos Ferenc pénzügyőr ezredest 2024. január 26-ai hatállyal pénzügyőr dandártábornoki rendfokozatba nevezte ki.
Államtitkári kinevezés a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter javaslatára – 2024. január 20-i hatállyal dr. Kutnyánszky Zsolt Krisztiánt a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává nevezte ki.
Nagyköveti megbízólevelek átvétele
Novák Katalin köztársasági elnök ma két új, Magyarországra akkreditált nagykövet megbízólevelét vette át.
Az ünnepélyes esemény során a megbízólevelek átadásával Őexc. Malallah Mahmood Shaban Al Balushi, az Ománi Szultánság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Őexc. José Ramón Rivero González, a Venezuelai Bolívari Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete kezdték meg magyarországi missziójukat.
Novák Katalin jó munkát kívánt a diplomatáknak az országaink közötti kapcsolat erősítéséhez.
Novák Katalin fogadta a vietnámi kormányfőt
Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Magyarországra látogató Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnököt.
Vietnám fontos gazdasági partnere Magyarországnak, demográfiai szempontból is jó példa és kiáll a békéért.
A Sándor-palota közleménye
Február 1-jétől Dr. Sölch Gellért a Sándor-palota Koordinációs Igazgatóságának vezetője.
Dr. Sölch Gellért több mint egy évtizedes igazgatási gyakorlattal rendelkezik. Pályafutását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban kezdte, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában előbb kabinetfőnök-helyettes, később miniszteri kabinetfőnök, illetve stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár. 2022 és 2024. Január 31. között a Belügyminisztérium stratégiai helyettes államtitkára.
Európa és a NATO-tagállamok nem állnak háborúban - a CNBC interjúja Novák Katalinnal
Most vagyok itt először, és azt tapasztaltam – mondjuk úgy -, hogy ez egy konstruktív káosz. Ami a közlekedést illeti, nagyon nehéz eljutni egyik helyről a másikra, de biztosíthatom Önöket, hogy a svájci vonatok pontosan járnak. Én vonattal utaztam és tökéletesen működött.
Én is úgy jöttem. Én is vonatra szálltam.
Fontos, hogy megakadályozzuk az ukrajnai háború eszkalációját - Novák Katalin a davosi WEF-n
Nagyon fontos, hogy elkerüljünk egy harmadik világháborút és megakadályozzuk a konfliktus eszkalációját - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán délelőtt a davosi Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.
Novák Katalin a beszélgetés moderátorának arra a kérdésére, hogy folytatni kell-e Ukrajna uniós támogatását, kiemelte: Ukrajnát továbbra is támogatni kell Oroszországgal szemben, és Magyarország a jövőben is ezt fogja tenni.