Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Novák Katalin fogadta az örmény államfőt

A cél erősíteni és tartalommal megtölteni a kapcsolatot Magyarország és Örményország között – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden, miután megbeszélést folytatott Vahagn Hacsaturjánnal, az Örmény Köztársaság elnökével Budapesten. 

Sokat adtak a békési találkozások - Interjú Novák Katalinnal

Nekem sokat adtak a békési találkozások, és bízom abban, hogy ezt nem csak én éreztem így – értékelte lapunknak - a Békés Megyei Hírlapnak - adott interjújában Novák Katalin köztársasági elnök azt a január végi három napot, melyet vármegyénkben töltött. Beszélgetésünk során szóba került az is, mivel motiválhatók a fiatalok, hogy a térségben telepedjenek le, de az ukrajnai háborút és az idei választásokat is érintettük, illetve kitértünk arra is, hogy miért nyilvánította 2024-et a mozgás évének.

Novák Katalin magyar békefenntartó katonákkal találkozott Bosznia-Hercegovinában

Novák Katalin jelenlétében vette át Sticz László vezérőrnagy az EUFOR Althea bosznia-hercegovinai missziójának vezetését. 

Az ünnepélyes rendezvényen jelenlévő köztársasági elnök beszédében arra kérte a misszióban szolgáló magyar honvédeket, hogy legyenek példaképek, mutassák meg, hogy katonának lenni tisztesség, becsület és hazaszeretet. 

Szarajevóba látogatott Novák Katalin köztársasági elnök

Szarajevóba látogatott Novák Katalin köztársasági elnök, kedden a bosznia-hercegovinai államelnökség tagjaival találkozott, majd megbeszélést folytatott Borjana Kristóval, a bosznia-hercegovinai miniszterek tanácsának elnökével. 

Novák Katalin kitüntetésben részesítette Kató Béla püspököt

Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökét Budapesten, a Sándor-palotában. 

A köztársasági elnök "nagyság a kisebbségben" szavakkal jellemezte a kitüntetettet.  

Novák Katalin 2024-et hivatalosan is a mozgás évévé nyilvánította

Novák Katalin köztársasági elnök 2024-et hivatalosan is a mozgás évé nyilvánította. 

A köztársasági elnök határozatában felkérte az állami és a civil szféra képviselőit, hogy a rendelkezésükre álló eszközök útján tegyék meg mindazokat az intézkedéseket, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik a testmozgást, és hozzájárulhatnak az egészséges, aktív életmódra törekvő személyes elhatározások sikeres megvalósulásához. 

A moldovai miniszterelnökkel tárgyalt Novák Katalin Gyulán

Novák Katalin köztársasági elnök Dorin Receannal, Moldova miniszterelnökével tárgyalt csütörtökön a gyulai várban. 

A találkozó elején az államfő elmondta Dorin Receannak, hogy többnapos látogatáson Békés vármegyében tartózkodik, ugyanis időről időre tart vármegye-látogatásokat, mert szeretné közelebbről megismerni az ott élő embereket, a vidék szépségeit és nehézségekeit. 

Novák Katalin Békés vármegyében

A köztársasági elnök ígéretéhez híven 2024-ben folytatta vármegye-látogatásait. 
Békés vármegyében a kihelyezett Sándor-palota, a korábbiakhoz hasonlóan a nemzeti lobogó - katonai tiszteletadással egybekötött  - felvonásával kezdődött, amit a helyiek is megtiszteltek a jelenlétükkel.

Az államfő ezt követően a vármegye vezetőivel és országgyűlési képviselőivel egyeztetett a térséget és az itt élőket érintő legfontosabb kérdésekről és problémákról.

Tábornoki kinevezés a Sándor-palotában

Magyarország köztársasági elnöke – a pénzügyminiszter javaslatára – dr. Domokos Ferenc pénzügyőr ezredest 2024. január 26-ai hatállyal pénzügyőr dandártábornoki rendfokozatba nevezte ki.
 

Államtitkári kinevezés a Sándor-palotában

Novák Katalin köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter javaslatára – 2024. január 20-i hatállyal dr. Kutnyánszky Zsolt Krisztiánt a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává nevezte ki.

 

Hírek