Ugrás a tartalomra

A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását

Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.

Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".

Közép-Európa és benne Magyarország az egyik motorja az uniónak, fejlődő és politikailag stabil térségként önálló víziói, stratégiái, megoldási javaslatai vannak és lesznek – mutatott rá az államfő.

Kiemelte, az európai közösség az "egyesülve a sokféleségben" gondolatra épül, Magyarország pedig ez előtt "fejet hajtva" lépett be az Európai Unióba, ezt az alapvetést tartja tiszteletben, és igyekszik is e szerint cselekedni.

"Hisszük, hogy az Európáról alkotott különböző véleményeink nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket, valljuk, hogy Európa erőssége a párbeszéden alapul, mi, magyarok pedig minden diskurzusra nyitottak vagyunk" – fogalmazott a köztársasági elnök.

Dr. Sulyok Tamás az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország történelme legnagyobb humanitárius misszióját hajtja végre Ukrajnában.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, kezdettől elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elkötelezett a béke mellett. Ezért minden lehetséges fórumon arra hívja fel a figyelmet, hogy kerülni kell minden olyan lépést, amely eszkalációhoz vagy a háború elhúzódásához vezethet.

Magyarország mindent elkövet annak érdekében, hogy az EU és a NATO ne legyen részese ennek a konfliktusnak – jelentette ki.

Nyomatékosította azt is, hogy Magyarország határozottan elítéli a Hamász terrortámadásait, és támogatja Izrael jogát az önvédelemhez.

A Közel-Kelet stabilitása közös európai érdek, az EU-nak pedig szerepet kell vállalnia a konfliktus mielőbbi rendezésében – vélekedett.

Az államfő napjaink egyik legsürgetőbb kihívásának nevezte a klímaváltozást, amely Magyarország számára is kiemelten fontos ügy, mivel a Kárpát-medence az átlagosnál jobban melegedő régiók egyike.

Ugyanakkor hangsúlyozta: fontos, hogy a klímapolitikai intézkedéseknek ne a nehéz anyagi körülmények között élő polgárok fizessék meg az árát, és a vállalkozásokat se terheljék túl se jogilag, se anyagilag.

Dr. Sulyok Tamás a közelgő soros EU-elnökséggel kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarország elkötelezetten támogatja az Unió bővítését, a fél év során pedig szeretné megnyitni a lehető legtöbb csatlakozási tárgyalást.

Az államfő az Európai Unión belülről Magyarországot érő kritikákra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy jelentős nézetkülönbség van bizonyos tagállamok között a tagállamok alkotmányos rendje és az uniós jogrend közötti összefüggésről.

Az uniós szerződésekben foglalt értékek, alapelvek és célok nem függetlenek a tagállamoktól, hanem azok alkotmányos rendjében gyökereznek, és ezeknek az alapvető elveknek továbbra is az integráció alapjául kell szolgálniuk – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: az utóbbi időben azonban észrevehető, hogy "közös értékeink elfogult megítélés alá estek". Az integráció jövője érdekében viszont – véleménye szerint – a politikai konfliktus gerjesztésével fel kell hagyni az értékekre hivatkozva, és vissza kell térni a szerződésben foglalt szerepek és hatáskörök maximális tiszteletben tartásához.

Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök az ország európai uniós tagságának 20. évfordulója alkalmából hívta meg Dr. Sulyok Tamás magyar, Sergio Mattarella olasz, Alexander Van der Bellen osztrák és Zoran Milanovic horvát államfőt.

(MTI)