Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Az államfő kinevezte az új kormány minisztereit

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök átadta az új kormány minisztereinek kinevezési okiratait a Sándor-palotában.

Az új kormányban – Magyar Péter miniszterelnök javaslatára - 
- Bóna Szabolcs János agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszterként,
- Pósfai Gábor belügyminiszterként,
- Dr. Hegedűs Zsolt Csaba egészségügyi miniszterként,
- Gajdos László Attila élő környezetért felelős miniszterként,
- Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterként,
- Lannert Judit Orsolya gyermek- és oktatásügyi miniszterként,

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszéde az új országgyűlés alakuló ülése alkalmából

Tisztelt Országgyűlés! 
Tisztelt Honfitársaim!

Ezredéve államalkotó nép vagyunk. Ezredéve tudjuk és akarjuk is életünket alakítani, és mindent megteszünk – amennyire egy emberi közösségnek lehetséges –, hogy sorsunk irányítójává váljunk. Tesszük ezt hol szerencsésebb, hol rosszabb időkben; hol sikerrel, hol pedig kudarcokkal övezve. A saját döntés jogáról azonban sosem mondtunk le.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök válaszlevele Orbán Viktor miniszterelnöknek a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos európai bírósági döntéssel kapcsolatban

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az Európai Bíróságnak a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. törvénnyel szembeni uniós jogi kötelezettségszegést megállapító ítéletével kapcsolatos álláspontjára vonatkozó levelében foglaltakra megerősítem, hogy teljes a nemzeti konszenzus a gyermekek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődéshez fűződő jogának szigorú jogszabályi védelemben részesítése szükségességéről. 

Mindszenty József boldoggá avatásáért imádkozott a köztársasági elnök

Dr. Sulyok Tamás részt vett az Országos Mindszenty Engesztelő Zarándoklat szentmiséjén az esztergomi bazilikában, majd mécsest gyújtott a bíboros sírjánál. A zarándoklaton minden évben az egykori bíboros boldoggá avatásáért imádkoznak. 

Az eseményhez kapcsolódó bejegyzésében az államfő kiemelte: Mindszenty József bíboros számára a rendületlen hit és állhatatosság példaképe. Felidézte Mindszenty püspöki jelmondatát (Devictus vincit - Legyőzetve győz), amely „tökéletesen tükrözi hitéhez és hazájához a végsőkig hűséges jellemét és történetét”. 

Nagyköveti megbízólevelek átvétele

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök nagyköveti megbízóleveleket vett át a Sándor-palotában
-    Őexc. Teresita de Jesús Vicente Sotolongo asszonytól, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől,
-    Őexc. Park Chul-min úrtól, a Koreai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől,
-    Őexc. Nyamtseren Enkhtaivan úrtól, Mongólia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől,
-    és Őexc. Kennedy Obed Reyes Lazo úrtól, a Salvadori Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől.

A Sándor-palota közleménye a Szent Korona Testület határozatáról

A köztársasági elnök támogatta, hogy az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris üléstermébe mozgassák át, a Szent Korona Testület azonban végül nem szavazta meg a javaslatot. 

Megkezdődtek az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

A parlamentbe jutó pártok vezetőivel történt április 15-i tárgyalásokat követően dr. Sulyok Tamás államfő felkérésére az új Országgyűlés alakuló ülést előkészítő tárgyalások már április 17-én megkezdődtek az Országházban. Az újonnan megalakuló parlament hivatali munkáját megalapozó megbeszéléseket a hagyományoknak megfelelően a Sándor-palota főigazgatója nyitotta meg, és az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója vezette le. 

Az államfő fogadta a parlamentbe jutó pártok vezetőit

Az országgyűlési képviselők általános választását követően az államfő egyik fontos közjogi feladata az új Országgyűlés alakuló ülésének összehívása. Ennek érdekében dr. Sulyok Tamás azonnali párbeszédet kezdeményezett a parlamentbe bejutó pártok vezetőivel.

Elsőként a legtöbb országgyűlési képviselői mandátumot szerző Tisztelet és Szabadság Párt elnökét, Magyar Pétert fogadta a Sándor-palotában. Az államfő és Magyar Péter egyetértettek abban, hogy az Országgyűlés alakuló ülését a jogerős eredmény megszületése után a lehetséges legkorábbi dátumra kell összehívni. 

Dr. Sulyok Tamás sajtónyilatkozata a 2026. évi országgyűlési képviselő-választások urnazárását követően

Tisztelt Honfitársaim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1990 tavasza, a rendszerváltás utáni első szabad választások óta ma 10. alkalommal tartottunk demokratikus országgyűlési képviselő-választásokat Magyarországon. A választójoggal rendelkező magyar állampolgárok határon innen és túl – a hazai szavazókörök mellett a külképviseleteken, illetve levélszavazatok útján is – szabadon kinyilváníthatták szándékukat az ország vezetését illetően. 

Államfői találkozók a magyar–lengyel barátság napján Przemyślben és Budapesten

A magyar–lengyel barátság napja alkalmából Lengyelországba látogató magyar köztársasági elnököt Karol Nawrocki lengyel államfő katonai tiszteletadással fogadta a városháza előtt Przemyślben. A plenáris ülést követő sajtónyilatkozatában dr. Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar–lengyel barátság történelmi sorsközösségen alapul, és olyan érték, amely a mindenkori politikai helyzet fölött áll. „A magyar–lengyel barátság több évszázados múltra visszatekintő, különleges kapcsolat, amely a közös történelmi sorsból és a keresztény gyökerekből táplálkozik.” 

Hírek