Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Novák Katalin beszéde az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén

Tisztelt Elnök Úr,

Szeretnék személyesen köszönetet mondani Edi Rama úrnak, az Albán Köztársaság miniszterelnökének, hogy vette a fáradságot, és kezdeményezte ezt a nyílt vitát.
A nyílt viták lehetőséget teremtenek számunkra, a Biztonsági Tanácsban tagsággal nem rendelkező országok számára, hogy kifejtsük véleményünket a világunkat érintő kérdésekről. 
Álláspontunk egyértelmű: az Orosz Föderáció átlépte a Rubicont azzal, hogy megtámadott egy független és szuverén államot, a nemzetközi közösség és az ENSZ családjának tagját. Célunk a tartós, igazságos béke Ukrajnában.

Novák Katalin felszólalása az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszakán

"A néptől, a nép által, a népért." 

Mindannyian jól ismerjük a gettysburgi beszéd leghíresebb szavait. Azt már kevesebben, hogy Abraham Lincoln ezeket a szavakat az egyik legnagyobb magyartól, az 1848-as szabadságharcunk vezérétől, Kossuth Lajostól kölcsönözte. Aki éppen ezen a napon, szeptember 19-én született. 

Igen tisztelt Elnök Úr! Excellenciás Hölgyek és Urak!

„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett.” Ez a szuverén magyar állam legfőbb célja és szabadságunk biztosítéka. 

Novák Katalin beszéde a BDS 2023 nemzetközi konferencián

Őszentsége, Eminenciás Bíboros Úr, Érsek úr, Főtiszteletű Püspök urak, Rabbi úr!
Elnök és Miniszterelnök Asszonyok és Urak!
Tisztelt megjelentek!


Ötödik alkalommal lehetek az Önök meghívója és házigazdája. A kezdetekkor még családokért felelős államtitkárként, később miniszterként, most pedig köztársasági elnökként üdvözlöm Önöket a Budapesti Demográfiai Csúcson.

Köszönöm a kárpátaljai református gyerekeknek és karvezetőjüknek, hogy elhoztak nekünk egy darabot abból a belső szabadságból, amivel élik az életüket az elkeserítő helyzet dacára.

Nyilatkozatok, közlemények

Sajtóközlemény – Novák Katalin vezeti az ENSZ-közgyűlésen részt vevő magyar delegációt

Novák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt, amely részt vesz az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáján, ahol az államfő fel is szólal. Amerikai tartózkodása során az államfő egyeztet Texas, Utah és Montana államok kormányzóival is. A köztársasági elnök tárgyalásainak középpontjában a béke előmozdítása, a család védelme, valamint a nők helyzetének javítása áll.  

Nyílt nap a Sándor-palotában 2023. szeptember 17-én

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából ismét látogatható a Sándor-palota, amely szeptember 17-én vasárnap megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. 

A látogatók délelőtt 10 órától délután 18 óráig tekinthetik meg a Sándor-palotát.

A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek: délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10.00 és 14.00 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget.

A Sándor-palota közleménye a Budapesti Demográfiai Csúcs kiemelt nemzetközi előadóiról

A Budapesti Demográfiai Csúcsot, a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fórumát idén szeptember 14–15-én rendezik Budapesten.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök mellett az V. Budapesti Demográfiai Csúcs felszólalója lesz Rumen Radev bolgár elnök is.

Események

Nyílt napok a Sándor-palotában

Egy éve a beiktatásomkor megígértem, hogy "ajtókat nyitogatok" Magyarország számára a nemzetközi színtéren, valamint idehaza magyar és magyar között.

Az évfordulón ezért is várta nyitott kapukkal az érdeklődőket a Sándor-palota, amelyet így idén is több ezren láttak. 

Köszönöm, hogy eljöttek kicsik és nagyok, vidékiek és fővárosiak, kormánypártiak és ellenzékiek, a legkülönbözőbb élethelyzetű emberek.

A mai nap is bizonyította, a Sándor-palota nyitott mindenki előtt.

Az elnökségem a magyar emberekről szól

Az elnökségem a magyar emberekről szól, és szeretném, hogy ha azt éreznék, hogy minden magyar köztársasági elnökeként dolgozom, erről fog szólni a következő négy évem is - mondta Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulója alkalmából szerdán Budapesten, a Sándor-palotában.

Az államfő közölte, hogy ezt a napot azokkal szeretné ünnepelni, akikkel az elmúlt egy évet megosztotta, hiszen ez az év a találkozások éve volt, ami azt jelentette, hogy minden napra jutott egy újonnan látott arc, volt alkalom megismerkedni egymással, meghallgatni a másik történetét.

Diplomáciai nagyüzem a Sándor-palotában


Novák Katalin  köztársasági elnök átvette a megbízólevelet Jordánia új budapesti nagykövetétől, Dr. Haitham Saleh Elayyan Abu Alfoul úrtól.

Az államfő továbbá megbízta Heizer Antal rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet Magyarország kijevi nagykövetségének vezetésével, illetve dr. Urkuti Györgyöt Magyarország rigai nagykövetségének, míg Szilágyiné Bátorfi Editet a bécsi nagykövetség a vezetésével.

Interjúk

Magyarország követendő példa lett - a Mandiner interjúja Novák Katalinnal

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Ez az idézet szerepelt az esküvői meghívójukon. Lefordítaná ezt az idézetet a mindennapokra?

Ami megadatott, ami már a miénk, azt idővel sajnos elfelejtjük értékelni. Simone Weil francia filozófus felhívása arról szól, az értékelésen túl valójában vágyakozni érdemes az után, ami már „megvan”, ami a miénk. Ez a vágyakozás a házasságunkban is jelen van, és igyekszünk ezt a szemléletet az élet többi területén is megélni és a gyerekeknek is átadni.

A családügyről, a BDS-ről, a diplomáciai szerepvállalásról, a kegyelmi ügyekről, a visszaküldött törvényekről - Novák Katalin az InfoRádióban

A családközpontú gondolkodásnak ma Magyarország a Mekkája – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A köztársasági elnök a Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán kiemelte a gyermekvállalás, a családteremtés fontosságát, de beszélt a kijevi és varsói látogatásainak a lényegéről, a személyes kapcsolatok kulcsszerepéről, az államfői vétő és kegyelem kihívásairól, de arról is, hogy miért kell testőrök nélkül futni Tiszabecsen.

Bekopogtatott a véres valóság! - Az Index.hu interjúja Novák Katalinnal

„Fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről, vagy az oktatásról" - nyilatkozta az Indexnek a köztársasági elnök. Novák Katalin a Sándor-palota Kék Szalonjában adott interjújában elmondta: kíváncsian várja, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés. Az államfő beszélt arról is, hogy mit élt át kijevi látogatása során a kormányzati negyed óvóhelyén, és milyen ígéreteket kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, valamint mire kérte meg őt Ferenc pápa.

Korábbi Hírek

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével találkozott Novák Katalin

Novák Katalin köztársasági elnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Thomas Bachhal találkozott csütörtökön a svájci Lausanne-ban. 

Novák Katalin és Thomas Bach megbeszélésének témája volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) helyzete, a jövő évi párizsi olimpiára való felkészülés, a fehérorosz és orosz sportolók semleges zászlók alatti visszaengedése az olimpiai játékokra - mondta el Gyulay Zsolt, a MOB elnöke csütörtökön újságíróknak a NOB székházában. 

A Neue Zürcher Zeitung interjúja Novák Katalinnal

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke: "A szankciók jobban ártottak nekünk, mint Oroszországnak"

Budapest csak vonakodva támogatja a nyugati politikát, és ódzkodik a Moszkvával való kemény konfrontációtól. Novák Katalin elnök asszony elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett, és a szankciókkal kapcsolatban racionális megközelítést támogat.

Daniel Imwinkelried és Ivo Mijnssen, Budapest, 2023.06.08.

Novák Katalin Liechtensteinben

A munkalátogatáson lévő magyar államfő szerdán Liechtensteinben találkozott Alajos koronaherceggel és feleségével, Zsófia hercegnővel.

A B9-ek támogatják Ukrajnát és a béke mielőbbi helyreállítását

A Bukaresti Kilencek (B9) elkötelezettek Ukrajna további támogatása és mindenekelőtt a béke mielőbbi helyreállítása iránt - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a NATO közép- és kelet-európai tagországait tömörítő B9-ek államfőinek keddi pozsonyi találkozója után.

Novák Katalin találkozott Kim Jin-pyo dél-koreai házelnökkel

Novák Katalin és Kim Jin-pyo dél-koreai házelnök közötti találkozón méltatták a két ország példaértékű barátságát. A felek megállapították, hogy két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok egyre erősebbek. A találkozón a résztvevők megemlékeztek négy éve történt a dunai hajótragédia dél-koreai és magyar áldozatairól is.

 

A 24.hu interjúja Novák Katalin köztársasági elnökkel

Miben mondott ellent Orbán Viktornak? Tiszta-e a lelkiismerete azután, hogy kegyelmet adott Budaházy Györgynek? Mondta-e a pápának, hogy terrorcselekmények elkövetőit éppen rá hivatkozva engedi szabadon? Tényleg ő a NER jó zsaruja? Akkor is jóban lenne a kormányfővel, ha őt Dobrev Klárának hívnák? Lehet-e független valaki attól, akinek a monogramját fülbevalóként viselte? Mit tanult Orbántól? Vitatkozik-e vele? És miért kell hivatalába egy közel 70 milliós zongora?

A Nyugat-Balkán stabilitása Európa stabilitásának záloga

Novák Katalin kiemelte: a Nyugat-Balkán békéje Európa békéjének záloga, ezért is kiemelten fontos, hogy a nyugat-balkáni térség országai mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz. Ebben Magyarország közvetítő, segítő szerepet nyújt - tette hozzá. 

A magyar államfő elmondta, hogy az albán köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen a téma volt még az orosz-ukrán háború, az illegális migráció elleni fellépés, valamint demográfiai kérdésekről és a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról is tárgyaltak. 

Novák Katalin meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült magyar katonákat

A köztársasági elnök szerda reggel meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült, már idehaza lábadozó magyar katonákat. 

Novák Katalin azt írta a Facebook-oldalán, hogy a Magyar Honvédség főparancsnokaként személyesen is megköszönte a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívánt nekik. 

Észak-Koszovóban pénteken robbantak ki a zavargások. Az összecsapásokban 27 - a KFOR békefenntartó misszióban részt vevő - magyar katona sérült meg, 12-őt közülük már hazaszállítottak.
 

A köztársasági elnök közleménye a KFOR kötelékében szolgálatot teljesítő megsérült magyar katonák kapcsán

A hadsereg főparancsnokaként – megköszönve a helytállást – mihamarabbi felgyógyulást kívánok a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejének kötelékében szolgálat teljesítése közben, Koszovóban megsérült valamennyi katonának!

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén. 

A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását. 

Hírek