
Hírek, aktualitások
Beszédek
A Magyar Szent István-rend kitüntetettjei ismét széppé tették a magyar nevet
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Házelnök Úr!
Tisztelt Kitüntetettek!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindannyiukat a magyar államalapítás ünnepén, a Magyar Szent István-rend átadásán a Sándor-palotában.
István király földi élete végén, négy évtizednyi országvezetés után a csillagos ég felé emelte a Szent Koronát, és hazánkat Mária oltalmába ajánlotta. Egyetlen mozdulatban fejezte ki életművét, hogy egész életével a népet, az országot szolgálja. Egyetlen tettében összegezte reményét, hogy alkotása fennmarad.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszéde az augusztus 20-i tisztavatáson
Tisztelt Honfitársaim!
Ünneplő Magyarok a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból!
Örömmel és megbecsüléssel köszöntöm az imént esküt tett honvédeket és családtagjaikat. Örömmel azért, mert a haza szolgálatára és védelmére kész és arra kellően fel is készült fiatalok újfent betöltik a nemzet főterét. Megbecsüléssel pedig azért, mert az eskü, amit tettek – és amihez remélhetőleg egész életükben tartják magukat –, a legnemesebb szolgálatot és áldozatot kívánja meg tőlük.
A haza békéje, a magyar állam biztonsága ugyanis a honvéd hűségén áll.
A hétköznapok helytállása ma a közösségben megélt örömben teljesül ki - Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszéde a Kolozsvári Magyar Napok megnyitó ünnepségén
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Kolozsvári Magyar Napok ünnepi megnyitójára összegyűlt közösséget! Jó volna mindenkit személyesen köszönteni, aki ebben a bő hétben részt vesz a fantasztikus programsorozat bármelyik eseményén, de ez nem lehetséges. Még ez az impozáns helyszín is sokkal, de sokkal kisebb annál, hogy be tudná fogadni azon ezreket, akik itt keresnek majd szellemi-kulturális táplálékot vagy üdítő élményeket.
Hiszen az egymást érő jobbnál jobb koncertek, kulturális események és rendezvények évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek.
Nyilatkozatok, közlemények
Új ombudsmant jelölt az államfő
Dr. Kozma Ákos alkotmánybíróvá történt megválasztása miatt az alapvető jogok biztosának megüresedett tisztségére az Alaptörvényben biztosított hatáskörében Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a jogászszakma képviselőivel való konzultációt követően Dr. Juhász Imre, volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét, az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének oktatóját jelölte.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos látogatásra Szlovákiába utazik
2025. július 3-án, csütörtökön Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos látogatásra Szlovákiába utazik.
A magyar államfőt Pozsonyban fogadja Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök. Az államfők közötti négyszemközti megbeszélést, majd a delegációk közötti tárgyalásokat követően a két elnök sajtónyilatkozatot tesz.
A magyar köztársasági elnök találkozik Richard Rašival, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével, majd megbeszélést folytat Robert Fico szlovák miniszterelnökkel is.
Sándor-palota sajtóközleménye
A köztársasági elnök az Alaptörvényben biztosított lehetőségével élve nem írta alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
Események
A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki
2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.
A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását
Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".
Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.
Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.
Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.
Interjúk
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában
- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.
Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!
- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?
Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek
- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja.
Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm.
- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?
A társadalmi béke megteremtéséért dolgozom – A Mandiner interjúja Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel
Balaton, túrázás, nyugodt nyugdíjas évek – erről mondott le a köztársasági elnöki posztért. Mivel győzte meg Orbán Viktor?
Korábbi Hírek
Közigazgatási pályára készülő magyar ösztöndíjasok az államfőnél
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 15. jubileumi évfolyamának hallgatói tettek látogatást a Sándor-palotában.
Az egyetemisták kedvcsináló előadásokat hallhattak a Sándor-palota Társadalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága, illetve a az Emberi Erőforrás Menedzsment Igazgatóság vezető munkatársainak jóvoltából.
A Sándor-palota történelmi termeit bemutató sétát követően pedig találkoztak és kötetlen beszélgetést folytattak Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Tábornoki kinevezés a Sándor-palotában
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök - a honvédelmi miniszter javaslatára - 2025. június 25-ei hatállyal dandártábornok rendfokozatba nevezte ki
Bárány Zoltán Gábor ezredest.
Az államfő sok sikert kívánt az újonnan kinevezett tábornoknak.
Rektori kinevezések a Sándor-palotában
Sulyok Tamás köztársasági elnök rektori kinevezéseket adott át a Sándor-palotában.
A kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára az államfő
Államtitkári kinevezés a Sándor-palotában
Dr. Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök javaslatára – kinevezte Kiss-Hegyi Anitát a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárává 2025. június 15-i hatállyal.
A Sándor-palotában történt ünnepélyes eseményen az államfő jó munkát és sok sikert kívánt az új államtitkárnak.
Fiatal tehetségek a Sándor-palotában
A CEA Hungary Junior Gyakornoki Program résztvevőit fogadták a Sándor-palotában. A CEA célja, hogy előmozdítsa a térség országai közötti nemzetközi tudományos együttműködést, különösen a fiatal generációk bevonásával. A hallgatók már most elkötelezettek a jogi gondolkodás, a tudományos párbeszéd és a nemzetközi kapcsolatok iránt.
Az akadémisták előadásokat hallgattak meg a Sándor-palota Alkotmányossági és Jogi Igazgatósága, illetve a Társadalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága munkatársainak jóvoltából.
Tisztesség, Bátorság, Becsület - Államfői látogatás a szolnoki helyőrségnél
A Magyar Honvédség 86. Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázisára látogatott Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Az államfő, aki a Magyar Honvédség főparancsnoka is egyben, kiemelte: a szolnoki helyőrség állományára egyértelműen jellemző a személyes, illetve az összefogás iránti elkötelezettség és a komoly szakmai tudás. Hozzátette: ezek igen fontosak ahhoz, hogy a legbonyolultabb feladatot is végre tudják hajtani.
Dr. Sulyok Tamás szerint Magyarország biztonsága felkészült, elhivatott katonák kezében van.
Életútból jelkép - Bánáti János kapta az új, államfői elismerést
Dr. Sulyok Tamás államfő új kitüntetést alapított, Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérem néven.
A köztársasági elnök azoknak az embereknek a teljesítményét kívánja díjazni, akik növelik a magyarság megbecsülését, továbbá akik kiemelkedő érdemeket szereztek a haza szolgálatában, akik életművükkel a magyar emberek mindennapjait segítették, akik fáradhatatlanul dolgoztak honfitársaink támogatásáért, a nemzet egységéért és a béke kiteljesítéséért.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Sándor-palotában
Sulyok Tamás köztársasági elnök Szabadhegÿ Pétert, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökét fogadta a Sándor-palotában.
Dr. Szabó Marcel alkotmánybíró a Sándor-palotában
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Dr. Szabó Marcelt, az Alkotmánybíróság tagját fogadta a Sándor-palotában.
Az államfő és vendége áttekintette az alkotmányos értékek érvényesülésének aktuális kérdéseit.
Kiemelt figyelmet fordítottak az alapvető jogok védelmére és az intézmények közötti bizalom fontosságára.
Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta a koszovói államfőt
A Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnök Vjosa Osmani-Sadriut, a Koszovói Köztársaság elnökét.
Az ünnepi ceremóniát követően a két elnök és a delegációk hivatalos megbeszélést folytattak a Sándor-palotában. A megbeszélés során a felek egyetértettek abban, hogy Magyarország és Koszovó közös célja a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló kétoldalú kapcsolatok további elmélyítése.