Ugrás a tartalomra

Tájékoztatás a köztársasági elnök feladat- és hatásköreinek gyakorlásáról

Az Alaptörvény 14. cikk (1) bekezdése alapján a köztársasági elnök megbízatásának megszűnése esetén az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök úr megbízatása 2026. július 20-án megszűnt, így ezen időpontot követően a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit – teljes jogkörrel – Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke gyakorolja mindaddig, amíg az Országgyűlés által megválasztandó új köztársasági elnök hivatalba nem lép.

Az Alaptörvény 11. cikk (1) és (6) bekezdése alapján az új köztársasági elnököt a korábbi köztársasági elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell az Országgyűlésnek megválasztania, a megválasztott köztársasági elnök pedig a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba.

Az államfői feladatellátás tehát az alaptörvényi rendelkezéseknek megfelelően folyamatosan biztosított, a Sándor-palota folyamatosan mindenben együttműködik a házelnökkel köztársasági elnöki feladat- és hatáskörei ellátásában.