Hírek, aktualitások
Beszédek
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kapu Tibor kutatóűrhajós közös újévi köszöntője
Tisztelt Honfitársaim!
Hazánk csodálatos hely. Együtt formáljuk mindennap. Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére.
Szívünkben s otthonainkban lakjon békesség!
Legyen mindig erőnk s bátorságunk keresni és meglátni a jót egymásban!
Lássuk világosan személyes céljainkat azzal a szilárd tapasztalattal, hogy sokszor éppen a kudarcok segítenek bennünket céljaink elérésében!
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök karácsonyi beszéde a magyar nemzethez
Tisztelt Honfitársaim! Magyarok a Kárpát-medencében és a nagyvilágban!
Szeretettel köszöntöm mindannyiukat karácsony ünnepének másnapján.
Sokan nagyon vártuk, hogy végre eljöjjenek azok a napok, amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik. Amikor rohanó, feszültségekkel és háborús borzalmakkal teli világunkban is végre főszerepet kap a békesség, az otthon, a család, és elérkezik a bő kétezer éve közénk született Megváltó világra jövetelének órája.
Dr. Sulyok Tamás államfő beszéde az EU-AU csúcson Luandában
Köszönöm a szót Elnök úr!
Nyilatkozatok, közlemények
Az államfő kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását
A szabad választások a képviseleti demokrácia alappillérét jelentik. A népszuverenitás kifejezésének kiemelkedő eseménye az országgyűlési választás, mely során minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár szabad és felelős döntésével határozhatja meg Magyarország sorsát.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök alkotmányos felhatalmazásának megfelelően, a mai napon aláírt határozatával kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását.
A Sándor-palota közleménye
A köztársasági elnök nyomatékosítani kívánja azt a nyilvánvaló tényt, hogy eleve teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében, függetlenül attól, hogy milyen közösségben, oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézményben, javítóintézetben vagy akár családon belül történik az elkövetés.
V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök
A szervezet soros elnökségét adó Magyarország 2025. december 3-án, szerdán Esztergomban látja vendégül a Visegrádi Együttműködés államfőit.
Magyarország folyamatosan és következetesen kiáll a V4 országainak szoros összefogása mellett, amely a térség stabilitásának, biztonságának és erősödésének alapja.
Események
A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki
2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.
A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását
Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".
Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.
Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.
Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.
Interjúk
„Minden magyar ember Önökkel érez és Önökkel van” – a Kárpátalja interjúja dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel
Kárpátalja magyarságának üzent a 2025-ös év adventjének végéhez közeledve Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, aki exkluzív interjút adott Darcsi Karolinának, a Kárpátalja hetilap főszerkesztőjének és K. Debreceni Mihálynak, a TV21 Ungvár vezető szerkesztőjének, a Közmédia kárpátaljai tudósítójának. A beszélgetésben szóba került a mielőbbi béke szükségességének kérdése, Magyarország segítségnyújtása, Sebestyén József ügye, illetve a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek emberfeletti munkája is.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában
- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.
Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!
- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?
Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek
- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja.
Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm.
- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?
Korábbi Hírek
A Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét fogadta a köztársasági elnök
A megbeszélésen Sulyok Tamás és Numan Kurtulmuş egyetértett abban, hogy napjainkban Magyarországot és Törökországot dinamikusan fejlődő barátság köti össze. Magyarország továbbra is elkötelezett a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés mellett, és kiemelt célja, hogy a jövőben tovább erősítse a sokoldalú partnerséget Törökországgal.
MNB alelnöki kinevezés a Sándor-palotában
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki dr. Sipos-Tompa Leventét.
Az államfői határozat szerint a kinevezés 2025. október 2-ai hatállyal lép érvénybe, és 6 év időtartamra szól.
A köztársasági elnök sok sikert kívánt az új alelnök munkájához.
Diplomáciai nagyüzem a Sándor-palotában
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában nagyköveti megbízólevelet vett át:
Nyitott Kapuk program a Sándor-palotában 2025. szeptember 20-21. között
A Sándor-palota a Kulturális Örökség Napjainak alkalmából ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt 2025. szeptember 20-21-én, 10:00 és 18:00 óra között. Ezeken a napokon a látogatók bejárhatják az épület legdíszesebb termeit.
A Sándor-palota látogatása ingyenes, és regisztrációhoz sem kötött.
Találkozó az észak-magyarországi régió jogászaival Sárospatakon
Sulyok Tamás köztársasági elnök Sárospatakon az észak-magyarországi régió jogásztársadalmának képviselőivel találkozott. A regionális találkozók célja a közös gondolkozás a jogászi hivatás jelenéről és jövőjéről, valamint arról, hogy miként erősíthetik közösen a vidéki jogászok a jogállamot és szolgálhatják hatékonyabban a magyar társadalmat.
30 éves a magyarországi információs jogok intézményrendszere
„Az adatvédelmi hatóságok rendkívül felelősségteljes feladatkört látnak el" – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a magyarországi információs jogok intézményrendszere fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság rendezvényén az államfő köszöntőjében rámutatott: a személyes adatok védelméhez való jogot a semmiből kellett felépíteni, hogy védőpajzsként szolgáljon az állampolgárok és a jogi személyek számára.
Magyar–albán államfői találkozó a Sándor-palotában
Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes katonai tiszteletadással fogadta Albánia köztársasági elnökét, Bajram Begajt Budapesten.
A béke Isten ajándéka – Erdő Péter bíboros a Sándor-palotában
Sulyok Tamás köztársasági elnök Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel találkozott a Sándor-palotában.
Az egyeztetés középpontjában a béke állt. Az Egyház ugyanis mindig arra hív, hogy a konfliktusokat ne erőszakkal, hanem párbeszéddel és megértéssel oldjuk meg.
Az államfő köszönetet mondott az egyházi vezetőnek az erőt adó beszélgetésért.
A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti az emberi gondolkodást és a humánumot – AI Summit 2025 Budapest
A mesterséges intelligencia korszakhatár az emberi gondolkodás történetében, és komoly lehetőségeket rejt Magyarország számára, ugyanakkor számos etikai kérdést is felvet – emelte ki dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az AI Summit fórumon Budapesten.
Megnyitó beszédében Sulyok Tamás hangsúlyozta, a konferencián olyan forradalmi technológia kerül a középpontba, amely egyetemes hatású korszakváltást eredményez: a mesterséges intelligencia mindenkit érint, akár tud róla, akár nem, és mindenkit elér, akár akarja, akár nem.
Tradíció és innováció – Tanévnyitó a Debreceni Egyetemen
Közel négyezer elsőéves hallgató jelenlétében tartotta meg tanévnyitó ünnepi szenátusi ülését a Debreceni Egyetem a Főnix sportcsarnokban.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte a ceremónián megjelent egyetemi polgárokat.
Az államfő kijelentette, a tradíció és az innováció egysége biztosítja, hogy a magyar egyetemek nemcsak megőrzik értékeinket, hanem egyaránt élen járnak a jövőt formáló tudományokban.