Ugrás a tartalomra

Az Alkotmánybírósághoz benyújtott 2026.06.11-i államfői indítvány

A köztársasági elnök 2026. június 11-én az Alkotmánybírósághoz fordult az Alaptörvény értelmezése iránt az alaptörvény-módosításra vonatkozó rendelkezéseit érintően.

Az Alkotmánybíróság 2026. június 19-én kiadott közleményében foglalt tájékoztatás szerint hét alkotmánybíró az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettségére hivatkozással önmagával szemben kizárási okot jelentett be, amely a törvényi rendelkezések értelmében azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság nem határozatképes, ezért nem tud döntést hozni az ügyben.

Mindezekre, valamint az államfői kezdeményezés kiemelt jelentőségére és az azzal kapcsolatban tapasztalt fokozott közérdeklődésre tekintettel a Sándor-palota a mai napon az indítvány szövegét közzéteszi.

Az eredeti, aláírt dokumentum ide kattintva érhető el. 

A felhasználóbarát dokumentum pedig itt érhető el.