Hírek, aktualitások
Beszédek
Baka András köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban
Elnök Úr!
Főtitkár Úr!
Excellenciás Hölgyeim és Uraim!
Különleges megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország nevében szólhatok a Közgyűlés előtt. Szavaimat itt most a világ nemzeteihez intézem, de azokhoz a honfitársaimhoz is szólok, akik otthonról követik az eseményt.
Életem nagy részében bíróként dolgoztam, Magyarországon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ez a munka egy egyszerű tanulságra tanított meg: a jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell.
Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalása az Országgyűlésben közjogi intézményrendszerünket érintő aktuális ügyekben
Tisztelt Házelnök Asszony!
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján
Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!
Nyilatkozatok, közlemények
A Sándor-palota közleménye
Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.
A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.
A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről
2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök.
Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit
A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.
Események
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában
"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)
Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.
A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke
A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.
Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival.
A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását.
A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.
Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.
A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.
Interjúk
„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban
Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.
Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban
Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?
Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak
Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.
Korábbi Hírek
Baka András köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban
Elnök Úr!
Főtitkár Úr!
Excellenciás Hölgyeim és Uraim!
Különleges megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország nevében szólhatok a Közgyűlés előtt. Szavaimat itt most a világ nemzeteihez intézem, de azokhoz a honfitársaimhoz is szólok, akik otthonról követik az eseményt.
Életem nagy részében bíróként dolgoztam, Magyarországon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ez a munka egy egyszerű tanulságra tanított meg: a jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell.
Baka András köztársasági elnök bilaterális tárgyalása Alexander Stubb finn elnökkel
Finnország - Magyarországhoz hasonlóan - a NATO keleti szárnyán helyezkedik el. Ez a terület az orosz-ukrán háború óta különös jelentőséget kapott, mindkét ország fontos szerepet játszik a Szövetség határainak védelmében.
Kapcsolataink – a Finnország csatlakozását is befolyásoló viták rendeződése után – most új lendületet kaphatnak. Baka András az ENSZ Közgyűlés margóján az európai diplomácia egyik veteránjával, Alexander Stubb finn elnökkel tárgyalt.
Baka András köztársasági elnök bilaterális tárgyalása Alar Klaris észt elnökkel
Magyarország és a balti államok kapcsolata az utóbbi évtizedekben leginkább védelmi téren, a NATO balti légtérrendészeti missziója terén vált szorosabbá. A Magyar Honvédség Gripenjei már négyszer vettek részt nemzetközi elismerés mellett a három balti ország (Észtország, Lettország és Litvánia) légterének védelmében.
Észtországgal azonban ennél jóval messzebbre nyúlik közös történetünk, diplomáciai kapcsolataink 105 (újrafelvételt tekintve 35) évre nyúlnak vissza.
Baka András köztársasági elnök bilaterális tárgyalása Guy Parmelin svájci államfővel
Egyesült Államokbeli munkalátogatása alkalmával Baka András köztársasági elnök bilaterális tárgyaláson vett részt Guy Parmelin svájci államfővel.
Magyarország szinte napra pontosan 80 éve vette fel újra a diplomáciai kapcsolatot a Svájci Államszövetséggel - Baka András köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő erről is megemlékezett megbeszélésükön.
A két ország kapcsolatának meghatározó pontja, hogy 1956 után mintegy 14 ezer magyar talált otthonra az alpesi országban.
Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalása az Országgyűlésben közjogi intézményrendszerünket érintő aktuális ügyekben
Tisztelt Házelnök Asszony!
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
A Sándor-palota közleménye a legfőbb ügyész jelöléséről
Baka András köztársasági elnök az alaptörvényi kötelezettségének eleget téve a mai napon megtette az Országgyűlés felé az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatát.
Az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően dr. Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak.
A jelöltről dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége.
A Sándor-palota egyúttal bejelenti, hogy a köztársasági elnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén.
Bejárható a Sándor-palota a Kulturális Örökség Napjain!
A Sándor-palota a Kulturális Örökség Napjai programsorozat alkalmából ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt 2026. szeptember 19-20-án, 10:00 és 18:00 óra között.
Ezeken a napokon a látogatók bejárhatják az épület legdíszesebb termeit, melyek történetét kihelyezett tájékoztató tábláink ismertetik.
Baka András köztársasági elnök Johann Wadephul német szövetségi külügyminisztert fogadta a Sándor-palotában
Baka András köztársasági elnök a Budapestre látogató Johann Wadephult fogadta a Sándor-palotában. Wadephul személyében csaknem 7 év után érkezett német szövetségi külügyminiszter Magyarországra.
A találkozón az államfő elmondta: Magyarországot és Németországot mélyen gyökerező történelmi barátság és stratégiai szövetség köti össze. Hazánk számára Németország a gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok vonatkozásban az egyik legfontosabb partnerország, szövetségi és tartományi szinten egyaránt.
Baka András köztársasági elnök képviselte Magyarországot V. Harald norvég király temetésén
Norvégia gyászol – eltemették V. Harald norvég királyt. Az oslói szertartáson Baka András köztársasági elnök képviselte Magyarországot.
V. Harald (1937-2026) 1991 óta állt a Norvég Királyság élén. Hosszú, 35 évet is meghaladó uralkodása alatt a nemzeti válsághelyzetek idején tanúsított jelenléte, valamint közvetlensége, természet- és sportszeretete, miatt nagy népszerűségnek örvendett a norvégok körében. A hagyományokat a modernitással, az értékek megőrzését a nyitottsággal ötvöző személyiségével összefogta és megszemélyesítette a norvég nép egységét.
Rektori megbízási okiratok átadása a Sándor-palotában
Baka András köztársasági elnök négy felsőoktatási intézményvezetőnek adott rektori megbízást:
- dr. András István 2026. július 1-jétől 2031. június 30-ig a Dunaújvárosi Egyetem,
- dr. Kustár Zoltán 2026. augusztus 1-jétől 2029. július 31-ig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem,
- Kovács Csaba 2026. augusztus 1-jétől 2030. július 31-ig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
- dr. Erős István 2026. augusztus 1-jétől 2029. július 31-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori teendőit látja el.