Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Baka András köztársasági elnök beszéde a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Iskola és Kollégium tanévnyitóján

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar!
Kedves Vendégek, Kedves Diákok!

Dr. Baka András köztársasági elnök köszöntője a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján. A kongresszus több évtizedes történetének immár hagyománya, hogy a mindenkori köztársasági elnök fővédnökségével támogatja e rangos tudományos eseményt. Megbízatásom kezdetén örömmel folytatom ezt a hagyományt, amellyel egyben a magyar állam megbecsülését is ki kívánom fejezni a magyarságkutatás nemzetközi közössége iránt.

Dr. Baka András köztársasági elnök beszéde 2026. augusztus 20-án a közmédia M1 csatornáján

Tisztelt Honfitársaim!

Augusztus 20-án Szent István államalapítására emlékezünk. Arra a felismerésre, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.

Ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk: olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. Mert egy állam minőségét végső soron az mutatja meg, hogyan működnek azok az intézmények, amelyekkel polgárai nap mint nap találkoznak.

Ilyen intézmény a közmédia is.

Nyilatkozatok, közlemények

A Sándor-palota közleménye

Baka András köztársasági elnök hivatalában fogadta dr. Lajtár Istvánt, a legfőbb ügyész helyettesét.

A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megbízatása – lemondására tekintettel – a mai napon megszűnik. Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlés részére.

A Sándor-palota közleménye dr. Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről

2026. augusztus 19-én hivatalba lépett dr. Baka András köztársasági elnök. 

Az Országgyűlés elnöke egyeztetésre hívja a Kormány és a parlamenti pártok vezetőit

A Magyarországot sújtó rendkívüli hőség, a Duna kritikusan alacsony vízállása, az atomerőmű emiatt szükségessé vált leállítása, valamint a több települést érintő harmadfokú vízkorlátozás olyan rendkívüli helyzetet idézett elő, amelynek kezelése összehangolt és haladéktalan cselekvést igényel.

Események

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában

"A diaszpóra-lét nem deficit, hanem többlet. Bárhol is él a világban, minden magyarnak az adott környezetben van feladata: megőrizni, továbbadni nemzettudatát, és a magyarság jó hírét kelteni, terjeszteni saját közösségében." (Hámos László, a HHRF társalapítója és vezetője, 2011.)

Fél évszázad a kisebbségben élő magyarok jogvédelmének szolgálatában - a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapításának 50. évfordulójáról emlékeztek meg Baka András köztársasági elnök jelenlétében az Országházban. Az államfőt Szekeres Zsolt az Alapítvány elnöke kalauzolta végig a kiállításon.

A Sándor-palotában egyeztetett az Országgyűlés elnöke

A volt köztársasági elnökkel egyeztetett az államfői feladat- és hatásköröket ideiglenesen gyakorló házelnök asszony a Sándor-palotában.

Forsthoffer Ágnes és dr. Sulyok Tamás megbeszélése után az Országgyűlés elnöke állománygyűlésen találkozott a Sándor-palota munkatársaival. 

A házelnök megerősítette, hogy számít az államfői hivatal együttműködésére az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban, ezzel is biztosítva az intézmény stabilitását. 

A köztársasági elnök a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves jubileumi gáláján

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) létrejöttének 130. évfordulóját ünneplő olimpiai közösséget köszöntötte dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeumban.

Az államfő beszédében kijelentette: A sport nekünk, magyaroknak igazi közösségformáló erő, mivel nemzedékek adják tovább egymásnak a tudást, a lelkesedést és a szenvedélyt.

A köztársasági elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság 130 évvel ezelőtti megalapításával olyan nemzeti erőforrás született, amely tartást, hitet adott és ad ma is a magyar sportnak.

Interjúk

„Egy elnök politikai okokból történő elmozdítása precedenst teremtene Európában" - interjú Sulyok Tamással a Valeurs Actuelles francia politikai és közéleti hetilapban

Budapesten, a Sándor-palotában, hivatalos rezidenciáján fogadta a Valeurs Actuelles munkatársait a 70 éves magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, hogy kifejtse érveit a közte és az új miniszterelnök, Magyar Péter között kialakult vitás helyzetről. Az Orbán Viktor legyőzőjeként ismert politikus arra szólította fel a 2024-ben öt évre megválasztott neves jogászt, hogy mondjon le. Ez „súlyos” és „történelmi” támadás az európai jogállamiság ellen – mondja az államfő.

Nincs közjogi indok az eltávolításomra - interjú Dr. Sulyok Tamás államfővel a Do Rzeczy c. konzervatív lengyel hetilapban

Magyar Péter miniszterelnök nem szándékozik megvárni 2029 márciusát, amikor lejár az Ön mandátuma. Nyilvánosan bejelentette már, hogy legkésőbb augusztus 20-ig Magyarországnak új köztársasági elnöke lesz. Az alkotmánymódosítás után a kormányfő egyébként ily módon nemcsak Önt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is le akarja váltani. Kertelés nélkül: Magyar Péter éppen az abszolút hatalom átvételét tervezi Magyarországon?

Jogállamsértés - Dr. Sulyok Tamás államfő interjúja a Die Weltwoche svájci lapnak

Sulyok Tamás, Magyarország elnöke ellenáll lemondatásának. A Weltwoche című lappal folytatott beszélgetésben az alkotmányjogász elmagyarázza, miért nem mond le - és hogy Magyar Péter miniszterelnök eljárása miért jelent veszélyt az európai jogállamra nézve.  

Korábbi Hírek

Novák Katalin Sergio Mattarella olasz elnökkel folytatott megbeszélést

Az orosz-ukrán háború volt a fő témája Novák Katalin köztársasági elnök és Sergio Mattarella olasz elnök megbeszélésének kedden Rómában.

"Egyetértettünk abban, hogy a háború kirobbantásával Putyin átlépte a Rubicont. Mielőbbi közös célunk, hogy megállítsuk a háborút és végre béke legyen" – olvasható Novák Katalin Facebook-bejegyzésében.

Novák Katalin: erős európai vezetőkre, közös stratégiai gondolkodásra és egymás iránti tiszteletre van szükség

A mielőbbi fegyvernyugvást nevezte célnak Ukrajnában Novák Katalin a Corriere della Sera olasz napilapban kedden megjelent interjúban. A köztársasági elnök Magyarország európai uniós tagságáról azt mondta, az ország a vállalt kötelezettségeket eddig is betartotta, ezután is betartja.

Interjú Novák Katalinnal a Corriere della Sera című olasz napilapban

Majdnem egy év telt el az ukrajnai háború kezdete óta, Magyarország ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat és a katonai segélyek Kijevbe küldését, viszont nem vétózza meg az uniós döntéseket. Mi Magyarország célja, és mit javasol Budapest?

Rómában tárgyal a magyar köztársasági elnök

Novák Katalin köztársasági elnök Rómában tárgyal olasz kollégájával, Sergio Mattarellával, megbeszélést folytat Giorgia Meloni miniszterelnökkel, és találkozik a szenátus, illetve a képviselőház elnökével – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

A magyar államfő Sergio Mattarella meghívására utazik Rómába, ahol a köztársasági elnökkel négyszemközti, illetve plenáris tárgyalást is folytat.

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában hivatalos látogatáson fogadta az azeri elnököt

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában hivatalos látogatás keretében fogadta Ilham Alijevet, Azerbajdzsán köztársasági elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

Novák Katalin a tárgyaláson kifejtette: az orosz–ukrán háború okozta gazdasági és energetikai válság során felértékelődnek az olyan stratégiai partnerek, mint Azerbajdzsán, amellyel kiválóak a kétoldalú kapcsolataink.

Ilham Alijev elnök méltatta a magyar–azeri kapcsolatokat, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben szorosabbá válhat a két ország közötti energetikai együttműködés.

Novák Katalin: Magyarország a nyugat-balkáni országok legjobb barátja

Magyarország a nyugat-balkáni országok legjobb barátja – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Željka Cvijanovićtyal, Bosznia-Hercegovina államelnökségének soros elnökével tartott hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában, Budapesten.

Novák Katalin üdvözölte, hogy Bosznia-Hercegovina 2022 decemberében megkapta az uniós tagjelölti státuszt. Ennek a folyamatnak nem szabad lassulnia, leállnia – fűzte hozzá.

Novák Katalin meghívására hazánkba érkezik Bosznia-Hercegovina elnöke

Novák Katalin köztársasági elnök meghívására hétfőn hivatalos látogatásra érkezik hazánkba Željka Cvijanović, Bosznia-Hercegovina Államelnökségének soros elnöke – közölte a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.

Novák Katalin köztársasági elnök a Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett fogadja Željka Cvijanovićot.

Bosznia-Hercegovina Államelnökségének soros elnöke a Hősök terén koszorúz, majd Novák Katalin köztársasági elnökkel folytat tárgyalásokat.

Megbeszélésük után nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak.

Novák Katalin beszéde a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos megnyitóján

Tisztelt Elnök Úr, kedves Zorán, Hölgyeim és Uraim, kedves Jelenlévők és minket távolból követők.

Jól esik kimondani, Európa kulturális fővárosában vagyunk. Kettős ünnepre gyűltünk ma össze. Szívünk büszkeségtől dagad, mert hazánknak ez a csodás vidéke, Veszprém, a Balaton, a Bakony térsége idén egész Európa figyelmének középpontjába kerülhet.

Novák Katalin: a kultúra bölcsője is a család

A kultúra bölcsője is a család, a magyar kultúráé és az európai kultúráé, amely a családban gyökerezik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hivatalos megnyitóján szombaton Veszprémben.

"Mi, magyarok most is töretlenül építkezünk. Tudjuk, hogy nemcsak őriznünk, védenünk, továbbadnunk kell azt, amit elődeink ránk örökül hagytak, hanem gyarapítanunk is" – hangsúlyozta Novák Katalin.

Novák Katalin: Horvátország és Magyarország segíthet az Európai Uniónak erősebbé válni

Horvátország és Magyarország is olyan közép-európai ország, amely segíthet az Európai Uniónak (EU) erősebbé válnia – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök Zoran Milanovic horvát államfővel tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatóján pénteken a Sándor-palotában Budapesten.

Hírek