Magyarország kiáll a szabadság, a család és a keresztény tradíció mellett – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági e
A csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával - hangsúlyozta, Nov
A Campion College Australia hallgatóinak tartott előadást a demográfiai kihívásokról és a magyar családbarát intézked
A hagyományos családi értékek fontosságára hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök Sydney-ben, miután
„Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk
Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt a Fiumei úti sírkertben.