
Hírek, aktualitások
Beszédek
A hétköznapok helytállása ma a közösségben megélt örömben teljesül ki - Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszéde a Kolozsvári Magyar Napok megnyitó ünnepségén
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Kolozsvári Magyar Napok ünnepi megnyitójára összegyűlt közösséget! Jó volna mindenkit személyesen köszönteni, aki ebben a bő hétben részt vesz a fantasztikus programsorozat bármelyik eseményén, de ez nem lehetséges. Még ez az impozáns helyszín is sokkal, de sokkal kisebb annál, hogy be tudná fogadni azon ezreket, akik itt keresnek majd szellemi-kulturális táplálékot vagy üdítő élményeket.
Hiszen az egymást érő jobbnál jobb koncertek, kulturális események és rendezvények évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője a svájci magyar egyesületek képviselőivel való találkozón a Nemzeti Összetartozás Napján
Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm a svájci magyar egyesületek képviselőit! Örülök, hogy alkalmunk van találkozni, és megismerhetem közösségeiket.
Szövetségben a Teremtővel - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Tihanyi Bencés Apátság felújításának alkalmából
„Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött” (ApCsel 3,25)
Excellenciás Érsek Úr!
Főtisztelendő Perjel Atya!
Tisztelt Bencés Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nyilatkozatok, közlemények
Új ombudsmant jelölt az államfő
Dr. Kozma Ákos alkotmánybíróvá történt megválasztása miatt az alapvető jogok biztosának megüresedett tisztségére az Alaptörvényben biztosított hatáskörében Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a jogászszakma képviselőivel való konzultációt követően Dr. Juhász Imre, volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét, az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének oktatóját jelölte.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos látogatásra Szlovákiába utazik
2025. július 3-án, csütörtökön Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos látogatásra Szlovákiába utazik.
A magyar államfőt Pozsonyban fogadja Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök. Az államfők közötti négyszemközti megbeszélést, majd a delegációk közötti tárgyalásokat követően a két elnök sajtónyilatkozatot tesz.
A magyar köztársasági elnök találkozik Richard Rašival, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével, majd megbeszélést folytat Robert Fico szlovák miniszterelnökkel is.
Sándor-palota sajtóközleménye
A köztársasági elnök az Alaptörvényben biztosított lehetőségével élve nem írta alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
Események
A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki
2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.
A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását
Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".
Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.
Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.
Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.
Interjúk
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában
- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.
Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!
- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?
Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek
- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja.
Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm.
- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?
A társadalmi béke megteremtéséért dolgozom – A Mandiner interjúja Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel
Balaton, túrázás, nyugodt nyugdíjas évek – erről mondott le a köztársasági elnöki posztért. Mivel győzte meg Orbán Viktor?
Korábbi Hírek
Demográfiai fordulatot kell elérnünk! – megtartotta első ülését a Demográfiai Kerekasztal
A Demográfiai Kerekasztal célkitűzése, hogy Magyarország csökkenő népességű országból növekvő népességű országgá váljon - jelentette ki Novák Katalin államfő az általa életre hívott testület hétfői alakuló ülésén Budapesten, a Sándor-palotában.
Novák Katalin, aki a testület elnöki tisztét is betölti, azt mondta: az elmúlt tizenhárom évben komoly eredményeket tudtak elérni és olyan pozitív irányba mozdult el az ország demográfiai értelemben is, amelyre alig-alig van példa a fejlett nyugati országokban.
Novák Katalin szolidaritási látogatása Izraelben
Ami Izraellel történik, az nekünk, magyaroknak sosem lehet közömbös – mondta Novák Katalin köztársasági elnök izraeli szolidaritási látogatásán.
Magyarország nem csak a saját, de az Európai Unió határait is védi - Interjú Novák Katalinnal a Sky News Australia hírcsatornán
Magyarország nem csak a saját, de az Európai Unió határait is védi - mondta pénteken Novák Katalin köztársasági elnök a Sky News Australia televízió műsorvezetőjének, Rita Panahinak nyilatkozva.
"Nagyon erős nyomás nehezedik déli határainkra, tulajdonképpen az Európai Unió és a schengeni övezet külső határát védjük" - húzta alá a köztársasági elnök, aki a nap folyamán Sydney-ben tett látogatást.
Novák Katalin Ausztrália főkormányzójával, David Hurley-vel tárgyalt
A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről és az illegális migrációval szembeni fellépésről is tárgyalt Novák Katalin köztársasági elnök és David Hurley, Ausztrália főkormányzója pénteken Sydney-ben.
Novák Katalin a találkozó kezdetén megköszönte a főkormányzónak, hogy Ausztrália második otthont biztosított a magyar embereknek, akik megtarthatták nemzeti identitásukat, nem kellett lemondaniuk hagyományaikról.
Interjú Magyarország köztársasági elnökével, Novák Katalinnal a Sky News Australia tévécsatornán – 2023. november 2.
Most pedig következzen egy nagyszerű nő, Magyarország eddigi legfiatalabb és egyben első női köztársasági elnöke. Magyarország sok tekintetben egyedülálló jelenség az EU-ban. Megalkuvást nem ismerő határvédelmi politikát folytat, eszébe sem jut pironkodni kereszténysége miatt, és merész intézkedésekkel ösztönzi a nőket arra, vállaljanak gyereket, méghozzá sokat! Ma nem sokkal ezelőtt Novák Katalinnal, Magyarország köztársasági elnökével beszélgettem.
Novák Katalin beszéde a reformáció emléknapján Sydney-ben
Áldás, békesség! Békesség Istentől!
Jó ezt a két köszöntést kimondani, tizenötezer kilométerre Magyarországtól, magyar nyelven a reformáció ünnepén.
Tíz napja késő este érkeztünk meg Melbourne-be, Ausztráliába. Tíz napja vagyunk már itt, ezen a kontinensen, illetve részben Pápa Új-Guineában és Ausztráliában, és tíz napja élvezzük az ausztrálok a vendégszeretetét, de sokkal inkább tíz napja élvezzük a magyarok összetartozásának érzését.
A szétszakított testű magyarság lélekben együtt tud lenni – A marsdeni Magyar Ház avatása Ausztráliában
A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap az új marsdeni magyar református templom szentelésén Ausztráliában.
A köztársasági elnök templomszentelési istentiszteleten mondott beszédet, valamint részt vett a felújított Magyar Ház avatásán Marsdenben, ahol megköszönte a résztvevőknek, hogy ápolják és gazdagítják magyarságukat, a magyar nyelvet, és hogy a gyermekeiknek is továbbadják mindezt a templomi, gyülekezeti és kulturális közösségeikben és leginkább a családjaikban.
Magyarország kiáll a szabadság, a család és a keresztény tradíció mellett – Interjú Novák Katalinnal a The Australien c. lapban
Magyarország kiáll a szabadság, a család és a keresztény tradíció mellett – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök az egyetlen országos terjesztésű ausztrál napilapnak, a The Australiannek adott interjújában.
A cikk beszámol arról, hogy a Dohány utcai zsinagógában különböző felekezetek és politikai pártok együtt álltak ki a Hamász palesztin szervezet által megtámadott Izraelért. Ennek kapcsán Novák Katalin visszautasított minden olyan felvetést, amely szerint Magyarországot az antiszemitizmus jellemezné.
Állami látogatás Pápua Új-Guineán
A csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával - hangsúlyozta, Novák Katalin köztársasági elnök, aki állami látogatásra érkezett szerdán Pápua Új-Guinea Független Államba.
A köztársasági elnök ötven tehetséges pápua új-guinea-i diáknak ajánlott fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon.
A demográfiai kihívásokról tartott előadást Novák Katalin ausztrál egyetemistáknak
A Campion College Australia hallgatóinak tartott előadást a demográfiai kihívásokról és a magyar családbarát intézkedésekről Novák Katalin köztársasági elnök Sydney-ben.
Novák Katalin elmondta, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) több mint 6 százalékát fordítja a családokra. Szólt a gyermeket nevelő, vállaló családok lakástámogatásáról, valamint arról is, hogy a négy vagy többgyermekes édesanyák életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól.