
Hírek, aktualitások
Beszédek
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője a svájci magyar egyesületek képviselőivel való találkozón a Nemzeti Összetartozás Napján
Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm a svájci magyar egyesületek képviselőit! Örülök, hogy alkalmunk van találkozni, és megismerhetem közösségeiket.
Szövetségben a Teremtővel - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Tihanyi Bencés Apátság felújításának alkalmából
„Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött” (ApCsel 3,25)
Excellenciás Érsek Úr!
Főtisztelendő Perjel Atya!
Tisztelt Bencés Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezeréves barátság - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Magyar-Lengyel Barátság Napján
Tisztelt Duda Elnök Úr!
Tisztelt Agata Asszony!
Hölgyeim és Uraim!
Szent II. János Pál pápa első magyarországi útján így beszélt rólunk, magyarokról és lengyelekről: „a lengyelek és a magyarok unokatestvérek, és ez az igazság, ez a szinte családi kapcsolat többször bebizonyosodott a történelem különböző pillanataiban.”
Nyilatkozatok, közlemények
Sándor-palota sajtóközleménye
A köztársasági elnök az Alaptörvényben biztosított lehetőségével élve nem írta alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
Székelyföldért, közösen!
Székelyföldért, közösen - Sulyok Tamás együttérzését és támogatását fejezte ki a parajdi sóbányában és a háromszéki településeken történt természeti katasztrófa kapcsán
A köztársasági elnök hivatalos közösségi oldalán fejezte ki mély együttérzését a parajdi sóbányában történt természeti katasztrófa érintettjeivel. A tragédia nem csak egy kiemelkedő természeti és történelmi jelentőségű helyszínt érint, hanem számos család életét is súlyosan befolyásolja.
A Sándor-palota közleménye
Sulyok Tamás köztársasági elnök munkalátogatásra utazik Japánba, majd hivatalos látogatást tesz Vietnamban.
2025. május 19-én Sulyok Tamás államfő munkalátogatásra utazik Japánba. A magyar államfőt audiencián fogadja őfelsége Naruhito császár, Japán 126. uralkodója. A köztársasági elnök találkozik Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel, majd egyeztetést folytat Magyarországon is jelen lévő japán vállalatok vezetőivel és befektetői csoportok képviselőivel.
Események
A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki
2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.
A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását
Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".
Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.
Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.
Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.
Interjúk
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában
- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.
Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!
- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?
Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek
- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja.
Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm.
- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?
A társadalmi béke megteremtéséért dolgozom – A Mandiner interjúja Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel
Balaton, túrázás, nyugodt nyugdíjas évek – erről mondott le a köztársasági elnöki posztért. Mivel győzte meg Orbán Viktor?
Korábbi Hírek
Magyarország ismét bebizonyítja, hogy képes jó elnöke lenni az Európai Unió Tanácsának
Magyarország ismét bebizonyítja majd, hogy képes jó elnöke lenni az Európai Unió Tanácsának - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, ahol a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjait köszöntötte.
Az államfő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy míg ötven éve a világpopuláció ötöde európai volt, ma már csak az egy tizede. Az uniós országok a globális népesség 6 százalékát adják ma, 2070-re pedig ez 4 százalékra csökken.
A köztársasági elnök kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét
Novák Katalin - a miniszterelnök javaslatára - 2024. január 15-i hatállyal Lánczi Tamást nevezte ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökévé.
Rektori megbízás átadása a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára 2024. január 1. napjától 3 évig terjedő időtartamra a rektori teendők ellátásával bízta meg Dr. Friedler Ferenc egyetemi tanárt a Széchenyi István Egyetemen.
Államtitkári kinevezés a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – 2024. január 1-jei hatállyal dr. Horvát Szilárdot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki.
Az emberek a családra és a gyermekvállalásra szavaznak
Az emberek a családra és a gyermekvállalásra szavaznak. Ez derült ki abból a 10 kérdésből álló sorozatból, amelyet Novák Katalin indított saját X oldalán, „Keddek az emberiségért” (Humanity Tuesdays) elnevezéssel, és amelyhez Elon Musk is csatlakozott.
Reményt hozó új évet kívánok minden magyarnak! - Novák Katalin újévi beszéde
Kedves Honfitársaim!
Még fülünkbe csengenek a Himnusz utolsó hangjai. Egymás szemébe nézve mondjuk:
ez az év sem volt könnyű. De itt vagyunk. A világ háborgó tenger körülöttünk. Forgószél tombol, viharos hullámok csapkodnak mindenfelé. Háború Ukrajnában és már Izraelben is, tömeges tüntetések, gazdasági, politikai bizonytalanság. Itthon aggodalom, küzdelem a hétköznapokért. Drágább az élet, meg kell fontolni a kiadásokat, hozzá kellett nyúlni a tartalékokhoz. Sok családban szinte folyamatos a betegeskedés, mintha az immunrendszerünk is legyengült volna.
A Családbarát Hálózat Elnökeinek újévi nyilatkozata
Mi, a Családbarát Elnökök Hálózata minden év kezdetét megfelelő alkalomnak tartjuk arra, hogy tanuljunk a múltból és tervezzük a jövőt, és újult optimizmussal és reménnyel ragadjuk meg az előttünk álló lehetőségeket, és foglalkozzunk a számunkra fontos kérdésekkel.
Szervezeti változások a Sándor-palotában 2024. január 1-jétől
Novák Katalin köztársasági elnök döntése értelmében a Sándor-palota szervezetének vezetését 2024. január 1-jét követően egy főigazgató látja el, amely tisztségre az államfő Schanda Tamást nevezi ki.
Ezzel egy időben Ekler Gergely hivatalvezetői kinevezése, érdemei elismerése mellett, más fontos feladatellátásra való tekintettel, közös megegyezéssel megszűnik. Ekler Gergely ezt követően a Családpárti Alapítványt vezeti.
Ki ne akarna békében élni, ki szeretné a háborút? - Államfői interjú a Kárpáti Igaz Szóban
Egy évvel ezelőtt Novák Katalin gyújtotta meg Beregszász adventi koszorújának első gyertyáját. Azóta még egyszer, 2023 nyarán is felkereste a kárpátaljai magyar közösséget, ahol a szolidaritás megnyilvánulása mellett személyesen is kifejezte a közös jövőbe vetett hitét. Az idei karácsony előestéjén Magyarország államfőjének továbbra is a kárpátaljai magyarságon a figyelme. Novák Katalin a budapesti Sándor-palotában adott tartalmas, exkluzív interjút a vidék legrégebbi és ennél fogva legpatinásabb magyar lapjának, a Kárpáti Igaz Szónak.
A Sándor-palota közleménye
Az Országgyűlés az elmúlt héten számos jelentős törvényt fogadott el: egyebek mellett a CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok illetékmentességéről, a digitális államról, a gyermekek után járó pótszabadságról vagy a magyar építészetről.
A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a köztársasági elnökhöz, itthonról és külföldről egyaránt. A külföldről kapott üzenetek igazolják az Országgyűlés által kitűzött cél helyességét: szükség van a nemzeti önazonosságunk, szuverenitásunk védelmére.