Ugrás a tartalomra

Hírek, aktualitások

Beszédek

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője a svájci magyar egyesületek képviselőivel való találkozón a Nemzeti Összetartozás Napján

Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm a svájci magyar egyesületek képviselőit! Örülök, hogy alkalmunk van találkozni, és megismerhetem közösségeiket.

Szövetségben a Teremtővel - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Tihanyi Bencés Apátság felújításának alkalmából

„Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött” (ApCsel 3,25)

Excellenciás Érsek Úr! 
Főtisztelendő Perjel Atya! 
Tisztelt Bencés Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezeréves barátság - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Magyar-Lengyel Barátság Napján

Tisztelt Duda Elnök Úr! 
Tisztelt Agata Asszony! 
Hölgyeim és Uraim!

Szent II. János Pál pápa első magyarországi útján így beszélt rólunk, magyarokról és lengyelekről: „a lengyelek és a magyarok unokatestvérek, és ez az igazság, ez a szinte családi kapcsolat többször bebizonyosodott a történelem különböző pillanataiban.”

Nyilatkozatok, közlemények

Sándor-palota sajtóközleménye

A köztársasági elnök az Alaptörvényben biztosított lehetőségével élve nem írta alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. 

Székelyföldért, közösen!

Székelyföldért, közösen - Sulyok Tamás együttérzését és támogatását fejezte ki a parajdi sóbányában és a háromszéki településeken történt természeti katasztrófa kapcsán

A köztársasági elnök hivatalos közösségi oldalán fejezte ki mély együttérzését a parajdi sóbányában történt természeti katasztrófa érintettjeivel. A tragédia nem csak egy kiemelkedő természeti és történelmi jelentőségű helyszínt érint, hanem számos család életét is súlyosan befolyásolja.

A Sándor-palota közleménye

Sulyok Tamás köztársasági elnök munkalátogatásra utazik Japánba, majd hivatalos látogatást tesz Vietnamban.

2025. május 19-én Sulyok Tamás államfő munkalátogatásra utazik Japánba. A magyar államfőt audiencián fogadja őfelsége Naruhito császár, Japán 126. uralkodója. A köztársasági elnök találkozik Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel, majd egyeztetést folytat Magyarországon is jelen lévő japán vállalatok vezetőivel és befektetői csoportok képviselőivel.

Események

A szavazatokban a választók demokratikus akarata fejeződik ki

2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát feleségével együtt. A köztársasági elnök a voksolást követően azt mondta, hogy amióta szabad választások vannak, feleségével, Zsuzsával mindig élnek állampolgári jogukkal, majd ismét a szavazáson való részvételre buzdította honfitársait.

A köztársasági elnök az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából: Magyarország nem adja fel szuverenitását

Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapszerződések jelenleg garantálnak – mondta a köztársasági elnök hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.

Dr. Sulyok Tamás a Szlovéniával szomszédos országok államfőinek informális találkozója után tartott sajtótájékoztatón közölte, a megbeszélés során ismertette az európai politikában egyre inkább teret nyerő föderalista szemlélettel ellentétes magyar álláspontot, amely szerint "az egyre szorosabb és erőltetettebb integráció gyengülő Európát eredményez".

Európa felújított templomává válhatunk - mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a felújított jáki templom újraszentelésén

Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.

Dr. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.

Újra egymáshoz kell épülnünk minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – fogalmazott az államfő.

Interjúk

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök interjúja a HírTV Napi Aktuális műsorában

- Üdvözlöm a kedves nézőket! Ez a napi aktuális ünnepi október 23-i kiadása. Vendégünk pedig Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívást.

Jó estét kívánok! Üdvözlöm a nézőket!

- Elnök úr, egyidős a forradalommal, az 1956-os forradalom a születésnapja?

Majdnem születésnap. Néhány hónap különbség van köztük.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek

- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja. 

Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm. 

- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?  

A társadalmi béke megteremtéséért dolgozom – A Mandiner interjúja Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel

Balaton, túrázás, nyugodt nyugdíjas évek – erről mondott le a köztársasági elnöki posztért. Mivel győzte meg Orbán Viktor?

Korábbi Hírek

Az orvosszakmai profizmus és a közösség szeretete – Látogatás a szegedi Gyermekklinikán

Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Nagy Zsuzsanna meglátogatta a Szegedi Tudományegyetem SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ gyermekonkológiai és hematológiai osztályát.

Az államfőt és feleségét prof. dr. Rovó László, a SZTE rektora és prof. dr. Csóka Ildikó stratégiai főigazgató, valamint dr. Bereczki Csaba, a gyermekklinika igazgatója fogadta.

Találkozó II. Efrém Ignác antióchiai szír ortodox pátriárkával

Dr. Sulyok Tamás az Antióchiai Szír Ortodox Egyház pátriárkáját, Őszentsége II. Efrém Ignácot fogadta a Sándor-palotában.

A köztársasági elnök a megbeszélés során aláhúzta: Magyarországnak kiemelt feladata a világ keresztény közösségeinek támogatása, és a Hungary Helps Program jóvoltából számos területen segíti a keresztény egyházi és vallási szervezeteket is.

Dr. Sulyok Tamás kijelentette,  hogy személyesen is igen fontosnak tartja a közösségi vallásgyakorlást, és a szerzetesi lét támogatását.

Nagyköveti megbízólevelek átvétele a Sándor-palotában

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök ma hat új, Magyarországra akkreditált nagykövet megbízólevelét vette át.

Két kiváló elmével bővült a Magyar Corvin-lánc Testület

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes keretek között a Magyar Corvin-lánc kitüntetést adományozta Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatóknak.

A Sándor-palotában megtartott ceremónián az államfő köszöntőjében kiemelte, hogy felfedezéseivel mindkét kitüntetett rendkívüli és nagy jelentőségű tudományos áttörést ért el.

Dr. Sulyok Tamás úgy fogalmazott: rengeteg munka, évtizedek szakmai nehézségei, lemondások és küzdelmek sora beérett, hiszen mindketten a világ csúcsára jutottak, oda, ahová csak kevesek érnek el.

Dr. Sulyok Tamás köszöntője a Magyar Corvin-lánc kitüntetés átadásán

Tisztelt Házelnök Úr! 
Tisztelt Vizi Elnök Úr! 
Tisztelt Kitüntetettek! 
Tisztelt Karikó Katalin, tisztelt Krausz Ferenc!
Hölgyeim és Uraim!

Egészen rendkívüli eseménynek lehetünk ma részesei. Egyrészt, hat éve annak, hogy új taggal bővült a Corvin-lánccal rendelkezők sora. Ezért már éppen itt volt az ideje, hogy újabb magyar kiválóságok részesüljenek a kitüntetésben. 
Másrészt, arra sem volt még példa, hogy a Corvin-lánc Testület tagjává egyszerre két Nobel-díjas váljék.

Az izraeli külügyminisztert fogadta az államfő a Sándor-palotában

A köztársasági elnök az Israel Katz-cal való találkozó során kiemelte, hogy Magyarország a kezdetektől következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy Izraelnek minden joga megvan az önvédelemhez, hogy megvédje országát és állampolgárait. 

A köztársasági elnök határozottan elítélte a Hamász október 7-i támadását és a terrorista szervezet tevékenységét. 

Dr. Sulyok Tamás bizakodásának adott hangot a Gázai-övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányok bejutása érdekében tett izraeli lépések kapcsán.

Kinevezések a Sándor-palotában

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kúria elnökhelyetteseivé nevezte ki dr. Csák Zsoltot és dr. Kalas Tibort.

Az államfő jó munkát és sok sikert kívánt a két kinevezettnek új feladataikhoz.

Tisztelet a hősöknek - Főhajtás a 301-es parcellánál

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál az 1958. június 16-án kivégezett Nagy Imre miniszterelnökre és mártírtársaira, illetve az 1956-os forradalmat követő megtorlás vértanúira emlékezett.

Az államfő fejet hajtott az 56-os hősök és áldozatok sírjainál létrehozott emlékhelyen, és elhelyezte az emlékezés koszorúját.

A köztársasági elnök elfogadta a katonai vezetők jelentését

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnokaként fogadta Dr. Böröndi Gábor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét és Tajti Norbert vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját.

A hivatalos megbeszélésen szó esett a jelenlegi válságövezetekről, katonai konfliktusokról, valamint a honvédség fejlesztéséről, illetve technikai felkészültségéről.

Dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kinevezése

Június 11-én a Sándor-palotában Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára, július 1-jei hatállyal Dr. Hankó Balázs Zoltánt kultúráért és innovációért felelős miniszterré nevezte ki.

Az államfő jó munkát kívánt a miniszternek.
 

Hírek