Ugrás a tartalomra

Novák Katalin: a magyar ember segít, ha baj van

A magyar ember segít, ha baj van, s most egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat - mondta Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott szerdán a Sándor-palotában Budapesten.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet a karitatív szervezetek összehangolt, kitartó munkájára, valamint arra, hogy a segélyszervezetek, a civilek, az egyházak képviselői mellett minden magyar ember segít, ha baj van.

Emlékeztetett, hogy 13 hónapja tart az orosz-ukrán háború, amely az ott élőknek a mindennapi valóságot, Európa többi részének pedig fenyegetést jelent.

A rendezvényen ukrán menekültek, köztük gyermekek is részt vettek, akik többek között a dnyipropetrovszki, harkivi és donyecki régiókból érkeztek.

Novák Katalin kiemelte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a háború mielőbb véget érjen, békés megállapodás szülessen és a háborús vérengzésnek minél előbb véget lehessen vetni.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik bizonyították, hogy a magyar ember minden bajban segít. Hozzátette, hogy a magyar karitatív szervezetek ott vannak Ukrajnában, Kárpátalján és Törökország földrengés sújtotta területein is.

Emlékeztetett, hogy mintegy kétmillió, a háború elől Magyarországon keresztül menekülő ember számára tudtak segíteni. Hozzáfűzte, hogy áprilisban Kárpátaljára látogat, hogy az ott élőknek is támogatást nyújthasson.

A rendezvényen résztvevő gyerekeknek azt kívánta, hogy mielőbb hazatérhessenek otthonaikba, s élhessenek úgy, mint a háború előtt.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló köszönetét fejezte ki a segélyszervezeteknek, önkénteseknek, az állami és kormányzati szervek képviselőinek a segítségnyújtásért. Mint mondta, Magyarország egy emberként mutatta meg segítőkészségét, az összefogás erejét.

Kiemelte: olyan realitásban élnek, amelyet senkinek nem kívánnak, s ilyenkor sokat jelent, ha valaki segítő jobbot nyújt.

Az eseményen Novák Katalin megköszönte az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkát a Katolikus Karitász, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

Grexa Liliána ukrán szószóló és az ukrajnai menekültek megköszönték Magyarország humanitárius segítségnyújtását.