Ugrás a tartalomra

Találkozás Katalinnal

Találkozás Katalinnal

A család számomra az alap erőforrás, ezt a mintát hoztam magammal a szülői házból is.

Férjemmel, akivel az egyetemi évek alatt ismerkedtünk meg, kezdettől fogva biztosak voltunk abban, hogy nagycsaládot szeretnénk. Három gyermeket nevelünk – Ádámot, Tamást és Katát-, akikre nagyon büszke vagyok, és akiktől sok erőt és szeretetet kapok.

Az, hogy tartalmas, minőségi időt tölthessünk el együtt férjemmel és a gyerekekkel, a zsúfolt hétköznapok ellenére jusson hely a közös programoknak, játéknak, beszélgetéseknek, nekem is nagyon fontos. Sokat segít, hogy hat évig otthon tudtam maradni a gyerekekkel, amikor kicsik voltak, ez egy olyan stabil alap, amire jól tudunk építeni.

Fontosnak tartjuk, hogy egészséges, a múltjukat, hagyományaikat ismerő, ugyanakkor a világra, az újdonságokra nyitott felnőtteket neveljünk a gyermekeinkből. Szüleimhez és bátyámhoz hasonlóan én is lehettem volna orvos, de másmilyen utat választottam. Akkori döntésemet azóta sem bántam meg.