Egyeztetés a kiotói kormányzóval
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök megbeszélést folytatott Takatoshi Nishiwakival, Kiotó tartomány kormányzójával.
A tárgyalás egyik kiemelt témája volt a japán-magyar gazdasági és kulturális kapcsolat erősítése. Magyarországon jelenleg 181 különböző japán vállalkozás működik, amelyek 30 ezer munkahelyet biztosítanak.
A köztársasági elnök méltatta az Oszakai EXPO szervezését és lebonyolítását, illetve a bemutatott japán technológiai vívmányokat. A magyar államfő szerint ezek legfontosabb célja az, hogy „Földünk élhető tudjon maradni”.
Sulyok Tamás a hiroshimai atombomba emlékhely megtekintése kapcsán kiemelte, hogy „a világnak és vezetőinek legfontosabb feladata az atomháború minden formájának elkerülése”.
Az egyeztetés során szó esett még a magyar családtámogatási rendszer részleteiről is, mivel a népességfogyás mindkét ország számára komoly probléma.