Ugrás a tartalomra

Bled - Ljubljana - Lendva

Novák Katalin Borut Pahor elnök meghívására érkezett hivatalos látogatásra Szlovéniába. A két államfő - személyes jó kapcsolatban lévén - a tárgyalást megelőzően együtt körbefutotta a Bledi-tavat. Ezzel kívánták felhívni a figyelmet az egészséges életmódra és a mindennapi mozgás fontosságára. 

Ljubljanában a hivatalos kétoldalú találkozót követően a két államfő sajtótájékoztatót tartott, ahol Novák Katalin méltatta a két ország fejlődő gazdasági kapcsolatait, kiemelve a korábbinál erősebb együttműködést az infrastruktúra-fejlesztés területén.

A magyar államfő köszönetet mondott Szlovéniának azért, ahogy az ország a helyi magyar kisebbséggel bánik. "Az ukrajnai háború fényében felértékelődik a kapcsolat a szomszédokkal. Felértékelődik az is, ha egy szomszédos ország a magyar kisebbséget védi, kultúráját, nyelvi önazonosságát segít megőrizni" - emelte ki Novák Katalin. 

A határ két oldalán fekvő Mura- és Rába-vidék egyre inkább közös gazdasági térségként működik. Ezért a két kormányzat öt esztendős távlatban évi 5-5 millió euróval támogatja a régió gazdasági fejlődését – mondta Novák Katalin, kiemelve, hogy az oktatás, a kultúra, az örökségvédelem és a tudomány terén is szoros a két ország együttműködése.

A magyar köztársasági elnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy Európának egységesnek kell maradnia a háborúra adott válaszok meghozatalában. Meg kell azonban nézni a döntések következményeit, és ezeket felmérve kell lépni. Olyan döntéseket kell hozni, amelyek elsősorban az agresszor Oroszországnak fájnak – hívta fel a figyelmet. A magyar államfő kiemelte, hogy a háborúból fakadó súlyos gazdasági problémák megoldásához nemcsak stabilitásra, hanem forrásokra is szükség van, ezért Magyarországnak is hozzá kell jutnia a neki jogosan járó EU-s forrásokhoz.
 
Mindkét államfő egyetértett abban, hogy a nyugat-balkáni országoknak minél hamarabb csatlakozniuk kell az Európai Unióhoz. Novák Katalin hangsúlyozta " Európának elemi érdeke", hogy az EU megadja a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának, Szerbia csatlakozási folyamatát pedig felgyorsítsa.

Borut Pahor kiemelte, hogy példás mindkét ország viszonya a nemzeti közösségeikhez. "Nagyon összetett geopolitikai időket élünk, ezért szükségünk van a barátokra" – mondta, hozzátéve: nem kell mindenben azonos álláspontot vallani, de törekedni kell a megértésre és a kölcsönös tiszteletre. 

Újságírói kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: "Nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború. Mi a béke és az igazság pártján állunk. A magyarok mielőbbi békét szeretnének" hangsúlyozta. 

Ezt követően Novák Katalin találkozott Robert Golob szlovén miniszterelnökkel és Urška Klakočar Zupančič-csal, a szlovén nemzetgyűlés elnökével.

Lendván a kétnapos hivatalos szlovéniai látogatás záróprogramjaként a magyar köztársasági elnök a Rába-vidéki Szlovén Nemzeti Közösség, illetve a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviselőivel és Borut Pahorral részt vett a közösség új székházának átadásán.

Az épület átadásával a közösség régóta dédelgetett álma vált valóra - hangsúlyozta Horváth Ferenc a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, hozzátéve: a magyar kormány támogatásával megvalósult beruházás célja, hogy összekösse a muravidéki magyarokat, segítsen megőrizni örökségüket.

Novák Katalin felidézte, hogy voltak idők a 20. században, amikor büntetésre számíthattak, akik magyar anyanyelvükön szólaltak meg. „Ezek az idők elmúltak, és Európa békés egyesülésével lehetőséget kaptunk és teremtettünk arra, hogy újjáépítsük a nemzetünket összetartó kereteket” - hangsúlyozta a magyar köztársasági elnök.