Ugrás a tartalomra
Címer V2 2025

A Sándor-palota közleménye

A köztársasági elnök Chile decemberben megválasztott új elnökét fogadta a Sándor-palotában.

Dr. Sulyok Tamás a megbeszélésen méltatta a két ország közötti, idén 101 éves diplomáciai kapcsolatokat. Kiemelte, hogy Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek, mint például a család védelme és központi szerepe a társadalomban.

Az államfői hivatalban tartott megbeszélésen a két ország elnöke a Magyarország és Chile közti további együttműködési lehetőségekről egyeztetett.

José Antonio Kast a találkozó végén hivatalos meghívást adott át dr. Sulyok Tamásnak a márciusi santiagói beiktatására.