Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az ohiói Cleveland magyar közösségével találkozott
A köztársasági elnök clevelandi programja során a március 15-ei közös ünnepségen hangsúlyozta: az Egyesült Államokban élő magyar közösségek értéket teremtenek Amerikának, miközben a magyarság hírnevét is erősítik. A clevelandi magyarság hosszú múltjára utalva kiemelte, hogy példát mutatnak a diaszpóra más közösségei számára is. Beszédében felidézte Kossuth Lajos 1852-es ohiói beszédét, és párhuzamot vont Abraham Lincoln gettysburgi szavaival, hangsúlyozva: az 1848–49-es szabadságharc eszméje a szabadság egyetemes értékét hirdette.
Az államfő nagyböjt második vasárnapján a Szent Imre-templomban vett részt szentmisén. Az 1904-ben alapított helybeli egyházközség ma is önálló, aktív magyar nyelvű közösség, amely 1925-ben épült templomában őrzi a hitet és a nemzeti hagyományokat; a plébániát 1974-ben Mindszenty József bíboros is felkereste. A szertartások ma is kétnyelvűek, ezzel is szolgálva a régi és az új generációkat egyaránt.
A látogatás során a köztársasági elnök meglátogatta a helyi magyar cserkészek központját is. Clevelandben alakult meg az első magyar cserkészcsapat az Egyesült Államokban. A 75 éve működő szervezet 1951 óta segíti a fiatalokat abban, hogy a cserkésztudás mellett a magyar nyelvet, történelmet és kultúrát is elsajátítsák, megőrizzék. A foglalkozásokba betekintve Dr. Sulyok Tamás személyesen is meggyőződhetett arról, hogy a magyarul játszó és tanuló fiatalok hogyan viszik tovább a diaszpóra közösségi és nemzeti örökségét.