Ugrás a tartalomra

Dr. Sulyok Tamás a békéről tárgyalt a Vatikánban

A magyar államfőt magánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa a Vatikánban. A több mint félórás találkozón a felek áttekintették a nemzetközi helyzet alakulását, különös tekintettel a konfliktusövezetekre és a béke előmozdításának lehetőségeire. A köztársasági elnök hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét a világszerte tapasztalt konfliktusok békés megoldása mellett, valamint kiemelte a keresztény értékek és a család szerepének fontosságát Európa jövője szempontjából. A megbeszélés során szó esett a vallásszabadság helyzetéről és a világ különböző pontjain élő, veszélyeztetett keresztény közösségek támogatásáról is.

A látogatás keretében a köztársasági elnök Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával is tárgyalt. A felek méltatták a Magyarország és a Szentszék közötti stabil kapcsolatokat, valamint a katolikus egyház magyarországi társadalmi és szociális szerepvállalását. Áttekintették a hazai katolikus intézményrendszer helyzetét, és érintették az üldözött keresztények megsegítésére irányuló kezdeményezéseket is. Dr. Sulyok Tamás a pápának Magyarország ajándékaként egy 15. századi szobor, a Toporci Madonna herendi porcelánból készült hű másolatát adta át, egyúttal magyarországi látogatásra invitálta a Szentatyát.

A magyar államfő a vatikáni egyeztetéseket követően tárgyalást folytatott a Szuverén Máltai Lovagrend római központjában a rend nagymesterével, Fra’ John Dunloppal.

Sulyok Tamás és felesége, Nagy Zsuzsanna részt vettek a nagyböjt első vasárnapján bemutatott magyar nyelvű szentmisén is a római Vértanú Szent István-bazilikában, amelyet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrált. A szertartáson jelen voltak a Rómában szolgáló magyar papok, a Pápai Magyar Intézet hallgatói, valamint az olasz főváros magyar közösségének tagjai. A homíliában elhangzott: a nagyböjt az irányváltás és a lelki megújulás időszaka, amelyben az ember újra Istennel számolva rendezi életét.