Hivatalos államfői látogatás Bulgáriába
Stabil alapjai vannak a magyar–bolgár barátságnak, ma pedig különösen fontos az állhatatosság, ami mindig is meghatározott minket - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a magyar-bolgár barátság napján rendezett ünnepségen Szmoljanban.
A Bolgár Köztársaságba hivatalos látogatásra érkezett magyar államfő kiemelte: mivel a történelem folyamán sokszor csorbították nemzeti függetlenségüket, mind a magyarok, mind a bolgárok ragaszkodnak szuverenitásukhoz. Hozzátette: hasonlóan vélekedünk az európai sorskérdésekről, a nemzeteket és családokat érő kihívásokról, a demográfiai nehézségekről, a békéről és biztonságról, a tiszteleten alapuló együttműködésről.
Sulyok Tamás emlékeztetett arra, hogy „akik hasonló viszontagságokon mentek keresztül, jobban ismerik egymás motivációit, és jobban is tudnak kötődni egymáshoz”. "
Mi, ma, együtt vagyunk szerves és elidegenítetlen részei az Európai Unió közösségének és a NATO-nak, politikai, gazdasági és katonai értelemben is szövetségesek vagyunk" – emelte ki a magyar államfő.
"Két ősi, keresztény és európai nemzet barátsága a miénk" – hangsúlyozta, hozzátéve: olyan nemzeteké, akiket vertek a történelem viharai, mégis megmaradtak, erősek tudtak lenni, megőrizve kultúrájukat, sajátosságaikat, hitüket és értékeiket.
Sulyok Tamás kiemelte: a magyarországi bolgárok megbecsült helyet foglalnak el Magyarországon, elkötelezetten támogatjuk kisebbségi szervezeteiket, kultúrájuk és nyelvük ápolását, és biztosítjuk számukra, hogy saját jogon kisebbségi szószólóval képviseltessék magukat a magyar országgyűlésben.
Az ünnepségen Rumen Radev, a Bolgár Köztársaság elnöke felhívta a figyelmet a magyar és a bolgár nemzet hasonló történelmére, a két nép közt lévő gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatok fontosságára.
Az ünnepséget megelőzően a két államfő meglátogatta Bulgária második legnagyobb kolostorát Bacskovóban.
A látogatás másnapján Szófiában a két államfő áttekintette Bulgária és Magyarország partnerségének legfontosabb területeit. A találkozót követő sajtónyilatkozataikban megállapították, hogy országaik szövetségét a szoros politikai kapcsolatok mellett, a folyamatosan bővülő gazdasági, kulturális és turisztikai együttműködések is erősítik.