Ugrás a tartalomra

Kétoldalú találkozón Szlovákiában – Pozsony

Novák Katalin Pozsonyban találkozott Zuzana Caputová szlovák elnökkel. A két államfő közötti első hivatalos találkozón a kétoldalú kapcsolatokról, az illegális migrációról, az ukrajnai háborúról, az Európát sújtó energetikai válságról, valamint a Szlovákiában élő magyarságot érintő kérdésekről esett szó. 
Zuzana Caputová nyíltnak, őszintének és konstruktív hangulatúnak értékelte a találkozót, amelyen - mint mondta – közös és eltérő nézőpontokat is megvitattak, és nagyon fontosnak nevezte a kérdésekben zajló párbeszéd fenntartását. 

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban mindkét államfő egyetértett abban, hogy Oroszország az agresszor, és hogy a háború mielőbbi befejezésére lenne szükség. 
„Álláspontunk az első perctől határozott: elítéljük Oroszország agresszióját, Ukrajna elleni támadását, és kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett" – mondta Novák Katalin. Úgy vélte, hogy Magyarország és Szlovákia kiemelt szerepet vállaltak ás vállalnak az ukrajnai menekültek befogadásában. 

Novák Katalin hozzátette, hogy az Oroszországgal szemben alkalmazott EU-s lépésekkel kapcsolatban azonban nem voltak azonos állásponton. „Magyarország olyan szankciókat tud csak elfogadni, amelyek nagyobb fájdalmat jelentenek az agresszornak, mint a magyar vagy az európai embereknek. Őszintén meg kell vizsgálni, hogy az eddigi szankciók betöltötték-e funkciójukat” – mondta a magyar államfő.

Novák Katalin elmondta, mindketten egyetértettek abban, hogy nagy szükség van a visegrádi együttműködésre, mivel a V4 ad lehetőséget a közép-európai érdekek lehető leghatározottabb érvényesítésére az Európai Unión belül.

Zuzana Caputová újságírói kérdésre válaszolva a szlovák állampolgársági törvény legutóbbi – a felvidéki magyarság helyzetét érdemben nem érintő – módosításáról azt mondta: nem érzi megoldottnak a témát. Ennek  kapcsán Novák Katalin megkérte Zuzana Čaputovát, tegyen meg mindent, hogy a szlovákiai magyarok is kettős állampolgárok lehessenek. A találkozón a magyar államfő szorgalmazta, legyenek partnerek abban, hogy a Magyarországnak jogosan járó európai uniós forrásokat mielőbb megkaphassuk.

Pozsonyban Novák Katalin találkozott Forró Krisztiánnal, a felvidéki magyar politikai erőket tömörítő Szövetség elnökével is. Az önkormányzati és megyei választások közeledtével kulcskérdés, hogy a magyarok összefogjanak, mivel jó eredményt így lehet elérni – emelte ki a magyar államfő.

A látogatás zárásaként a magyar köztársasági elnök részt vett a Pozsonyi Magyar Szakkollégium évnyitó ünnepségén. A magyar államfő szerint a Szakkollégium nemcsak abban segíti a magyar hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek választott hivatásukban, hanem arra is nevel, hogy a magyarság érték, és hogy a kevésből összefogással sok lehet.