Emlékezés az 1956-os poznańi munkásfelkelésre
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Karol Nawrocki lengyel államfő meghívására munkalátogatásra utazott Lengyelországba, hogy részt vegyen az 1956-os poznańi munkásfelkelés ünnepi megemlékezésén. Az eseményen jelen volt még Bajram Begaj albán és Edgars Rinkēvičs lett államfő is. Az ünnepség során a négy elnök közös nyilatkozatott tett közzé az évfordulóhoz kapcsolódóan: „A poznańi felkelés lett a szikra, ami fellobbantotta a szabadság lángját Közép-Európában. Bár kegyetlenül vérbe fojtották, mégis erőt és hitet adott a budapesti diákoknak és munkásoknak, akik az év őszén elindították a bátor magyar forradalmat.”
A hetven évvel ezelőtti poznańi tüntetéseken mintegy 100 ezren vettek részt. A kommunista hatalom 10 ezer katonát és mintegy 400 tankot és páncélozott járművet küldött a tüntetők ellen. A brutális megtorlás következtében legalább 73 ember vesztette életét, az áldozatok negyede 18 évnél fiatalabb volt.
A magyar államfő fejet hajtott a legifjabb, 13 éves lengyel áldozat, Romek Strzałkowski emléke előtt, majd megkoszorúzta az 1956-os magyarországi forradalom legfiatalabb mártírjának, Mansfeld Péternek a poznańi emléktábláját is. A köztársasági elnök szerint a két fiatal élete és sorsa, a szabadság iránti elkötelezettsége és bátorsága a magyar–lengyel összetartozás és szolidaritás időtálló öröksége.
Az ünnepséget megelőzően Karol Nawrocki és Sulyok Tamás kétoldalú egyeztetést folytatott a magyar–lengyel kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és jövőbeni terveiről is.