Ugrás a tartalomra

Az Erzsébet-táborok tízéves jubileumi ünnepsége - Zánka, 2022. augusztus 15.

Novák Katalin köztársasági elnök a táborozó gyerekekkel közösen ünnepelte az Erzsébet-táborok 10 éves jubileumát Zánkán. Az egyházi alapítású táborokban az elmúlt évtizedben már több, mint egymillió gyermek üdülhetett. Nemcsak Magyarországról, hanem Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről és Horvátországból is érkeztek a Balatonhoz magyar fiatalok. 

Az államfő, aki egyben az Erzsébet program fővédnöke is köszöntőjében kiemelte, hogy az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni, azt, hogy mit jelent magyarnak lenni az Alföldön, Zalában, Tolnában, a Dunántúlon, Borsodban vagy éppen Kárpát-medence-szerte és a diaszpórában. Novák Katalin szerint az Erzsébet-táborok kifejezik az Isten, haza, család hármasát is, mivel az itt táborozók a szervezők jóvoltából megtudhatják, hogy mit jelent istenhívő embernek lenni.

Az Erzsébet-tábor egy oázis azoknak a gyerekeknek, akik maguktól nem juthatnának el a Balaton partjára – mondta az államfő, aki szerint a táborozók életre szóló élményeket, új barátságokat szerezve és lelkileg is megerősödve térhetnek haza. A köztársasági elnök hozzátette: a tábor a biztonságot is jelenti lelki és fizikai értelemben, a szülőknek nem kell aggódniuk gyerekeik miatt.

Novák Katalin megköszönte a pedagógusok, a lelki segítők és minden közreműködő munkáját, akik nemcsak életben tartják, hanem egyre több élettel töltik meg a táborhelyeket.

A születésnapi ünnepségen időkapszulát helyeztek el a főépületnél. Elénekelték az Erzsébet-dalt, áldást mondtak az Erzsébet-táborokban szolgáló testvérek, majd felvágták és szétosztották a születésnapi tortát.