Skip to main content

Baka András: A mesterséges intelligenciának az emberiséget kell szolgálnia, nem pedig csökkentenie az emberi szabadságot és méltóságot

A háború, a hibrid fenyegetések és a mesterséges intelligencia valójában ugyanazt az alapvető kérdést vetik fel: képes-e Európa megvédeni polgárait, demokratikus értékeit, valamint azt a képességét, hogy maga határozza meg saját jövőjét. Ennek feltétele az egység megőrzése, a közös biztonság megerősítése, valamint a demokráciák középpontjában lévő emberi felelősség megőrzése – jelentette ki a köztársasági elnök Ljubljanában, az Arraiolos Csoport ülésén.

A parlamentáris és fél-elnöki rendszerű uniós országok államfőinek éves találkozóján Magyarországot Baka András köztársasági elnök képviselte. Az idei találkozó központi témája „Az Európai Unió a sokrétű válságok korában: meghátrálás vagy helytállás”, a megbeszélések középpontjában pedig az EU jövője, biztonsága és ellenálló képessége, valamint a multilateralizmus és a nemzetközi intézmények jövője állt.

Felszólalásában az államfő elmondta: bár a tagállamok nemzeti tapasztalatai és nézőpontjai eltérőek, fontos a közös elvek világos kifejezése. Európa ereje abban rejlik, hogy képesek vagyunk párbeszédet és együttműködést fenntartani nézeteltéréseink ellenére – szögezte le.

Hangsúlyozta: augusztusi hivatalba lépése óta egyik prioritásának tartja annak biztosítását, hogy Magyarország továbbra is megbízható tagja maradjon az Európai Uniónak, valamint elkötelezett NATO-szövetséges és aktív tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Ezek a partnerségek nem csökkentik, hanem védik és megőrzik a szabadságot – emelte ki. Hozzátette: ma ezt a szabadságot próbára teszik.

A köztársasági elnök szerint Oroszország agresszív háborúja Ukrajna ellen továbbra is az egyik legsúlyosabb kihívás, amellyel az európai kontinens szembesül. Emlékeztetett: Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül, és határozottan elítéli Oroszország agresszióját. Célunk a nemzetközi jogon alapuló igazságos és tartós béke.

Baka András felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy Európa nemcsak nyílt katonai agresszióval néz szembe. A kibertámadások, a szabotázs, a dezinformáció, a választási beavatkozás és a kritikus infrastruktúra elleni támadások, a hibrid fenyegetések azt mutatják, hogy már nem csak a hadseregek és a határok kérdése a biztonság, az a rugalmas intézményektől, az erős gazdaságoktól és az egymásban bízó polgároktól is függ. Rámutatott: egy megosztott társadalom ki van téve a manipulációnak.

Kifejtette: Európának ezért nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért. A következő európai biztonsági stratégiát a tagállamokkal szoros együttműködésben, a nemzeti hatáskörök és a nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával kell kidolgozni. Leszögezte: a NATO továbbra is a kollektív védelem sarokköve, az Egyesült Államok pedig Európa nélkülözhetetlen szövetségese.

A köztársasági elnök részletesen kitért a mesterséges intelligencia (MI) szerepére is. Elmondta: a MI alapvetően új dimenziót ad a fenti kihívásokhoz azáltal, hogy már most is átalakítja azt, ahogyan élünk, dolgozunk és döntéseket hozunk. Kiemelte: a mesterséges intelligencia rendkívüli lehetőségeket kínál a tudományban, az egészségügyben, az oktatásban és a gazdasági fejlődésben. Miközben azonban segíti az emberiséget, átalakítja a világunkat is; egyes szakmák eltűnhetnek, sok munkahely alapvetően megváltozhat, és új egyenlőtlenségek alakulhatnak ki. A gazdaságoknak, oktatási rendszereknek és társadalmi intézményeknek fel kell készülniük erre az átalakulásra – hívta fel a figyelmet Baka András.

Az államfő hozzátette: a mesterséges intelligencia a megtévesztést is gyorsabbá, olcsóbbá és meggyőzőbbé teheti. Az így generált dezinformáció manipulálhatja a közvéleményt, befolyásolhatja a választásokat, és gyengítheti a képességet, hogy az emberek megkülönböztessék az igazságot a hamisítványoktól, egyúttal felerősödnek a kibertámadások, és átalakul a hadviselés is – mutatott rá az elnök.

Baka András hangsúlyozta: a legnagyobb veszély nem egyszerűen az, hogy a gépek erősebbé válnak, hanem az, hogy az emberek átadhatják ítélőképességüket és felelősségüket olyan rendszereknek, amelyeket nem értenek vagy nem irányítanak teljesen. A mesterséges intelligenciának az emberiséget kell szolgálnia, nem pedig csökkentenie az emberi szabadságot és méltóságot – tette hozzá, kiemelve, hogy az alapvető jogokat, a demokráciát, a foglalkoztatást, a háborút és a békét érintő döntéseknek érdemi emberi ellenőrzés alatt kell maradniuk.

A köztársasági elnök szerint a háború, a hibrid fenyegetések és a mesterséges intelligencia valójában ugyanazt az alapvető kérdést vetik fel: képes-e Európa megvédeni polgárait, demokratikus értékeit, valamint azt a képességét, hogy maga határozza meg saját jövőjét. Az államfő kijelentette: ennek feltétele az egység megőrzése, a közös biztonság megerősítése, valamint a demokráciák középpontjában lévő emberi felelősség megőrzése.

Baka András felszólalása zárásaként egyúttal bejelentette, hogy az Arraiolos Csoport jövő évi ülésének 2027. október 14-15. között Magyarország ad otthont.