Skip to main content

Baka András köztársasági elnök dr. Fejes Pétert jelölte a legfőbb ügyészi tisztségre

Az alábbiakban a sajtónyilvános bejelentésen elhangzott elnöki méltatás, valamint a legfőbbügyész-jelölt nyilatkozata olvasható. 

Baka András köztársasági elnök méltató beszéde:

Jó napot kívánok! Köszöntöm a megjelenteket, a sajtó tisztelt képviselőit!

Az elmúlt időszakban nagyon sok szó esett, és esik az új Alkotmányról, annak szükségességéről, lehetséges tartalmáról. Ennek az alkotmánynak a megalkotását magam is időszerűnek és meghatározóan fontosnak tartom, történelmi lehetőségünk van a meghozatalára. Szükséges, hogy a jogállamiság hazai és nemzetközi követelményeinek megfelelően stabilan rögzítsük állami működésünk alapvető kereteit.

Az új alkotmány megalkotása történelmi lehetőség. De önmagában még a legjobb alkotmány sem teremti meg a jogállamot. A világ számos alkotmánya felsorolja a jogállamiság alapelveit, ez alól még a banánköztársaságok alkotmányai sem kivételek. A valódi kérdés azonban az, hogy az intézmények és vezetőik nap mint nap érvényt szereznek-e ezeknek az elveknek.

Kell az új alkotmány, de kell az is, hogy lássuk, hogy a jogállam nem örök időkre szóló statikus állapot. Ennek értékeire minden pillanatban vigyáznia kell a független intézményeknek, az élükön álló felelős vezetőknek, a civil szervezeteknek és minden polgárnak, de hozzáteszem, a nemzetközi szervezeteknek is.

Az alkotmányunkban rögzített jogállamiság egyik alapintézménye a független, a törvényeknek és a szakmai hivatástudatnak alárendelt ügyészség. Az ilyen ügyészség visszaállításának első lépése történik ma is, amikor az Országgyűlés korábbi döntését tiszteletben tartva ma új jelöltet állítok Magyarország legfőbb ügyészi tisztségére. Olyan embert, aki egész szakmai életét az ügyészi hivatásnak szentelte, ismeri a szervezet működését, és rendelkezik azzal a tapasztalattal, függetlenséggel és személyes tartással, amelyre az ügyészség megújításához szükség van.

A legfőbb ügyészi tisztség másfél hónapja, a büntető legfőbb ügyész-helyettesi poszt pedig több mint egy éve betöltetlen. Mindeközben az ügyészség szakmai és társadalmi megítélése mélypontra jutott. Súlyos integritási, szakmai és etikai ügyek kerültek felszínre; a szervezeten belül bizonytalanság alakult ki, a közbizalom pedig megrendült.
Az ügyészség tekintélyének helyreállítása nem belső szervezeti ügy. Az állam tekintélyéről, a törvény előtti egyenlőségről és arról van szó, hogy a közösség minden tagja bízhat-e a jog következetes érvényesítésében.
A bizalmat egyetlen kinevezés önmagában nem állítja helyre. Ehhez világos és átlátható döntésekre, azonnali intézkedésekre, hosszú távú építkezésre és az ügyészi kar együttműködésére lesz szükség. A változás irányát és hitelét azonban a vezető személye határozza meg.
A jelölés előkészítése során több tucat egyeztetést végeztem. Ezek megerősítettek abban, hogy a szervezetet olyan embernek kell vezetnie, aki egészében átlátja annak szakmai és emberi viszonyait, képes szembenézni a hibáival, van tartása megvédeni mindazt, ami érték az ügyészi hivatásban.
Ezzel együtt örömmel mondom el, név nélkül ugyan, de abban a tudatban, hogy magukra ismernek, újabb, kiváló, elkötelezett és tettre kész ügyészekkel is megismerkedhettem személyesen az elmúlt két hétben, akik bár nem rendelkeznek teljes rálátással az ügyészi szervezetre, egyfelől saját pozíciójukban kiváló munkát végeznek, másfelől a megújulás feltétlen és őszinte támogatói lesznek.
Az egyeztetések eredményeképpen, korábbi szempontjaimat is maradéktalanul érvényesítve, Dr. Fejes Pétert jelölöm Magyarország legfőbb ügyészének.
Fejes Péter teljes, harminckilenc éves szakmai pályafutását az ügyészi szervezetben töltötte. Fogalmazóként kezdte, majd ügyészként, főügyészként, ügyészségi sajtószóvivőként, fellebbviteli ügyészként és Vas megyei főügyészhelyettesként dolgozott. Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében is szolgált. LLM- és PhD-fokozattal rendelkezik, az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is oktat.
Vezetőként és tárgyalótermi ügyészként egyaránt bizonyított. Jelentős és összetett ügyekben képviselte a vádat, miközben mindvégig megőrizte szakmai hitelességét és személyes integritását.
Fejes Péternek nincs pártkötődése. Politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt. Főügyészi megbízatása az utolsó előtti legfőbb ügyész döntésével, bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg; ügyészi szolgálatát pedig tavaly novemberben, a 2012-ben bevezetett életkori korlátozás következtében kellett befejeznie. Pályája azt mutatja, hogy nem politikai lojalitáshoz, hanem a törvényhez és hivatása szabályaihoz igazodott.
Higgadt, tapasztalt és mértéktartó ember. Ismeri a szervezet értékeit és hibáit, és megvan benne az elszántság ahhoz, hogy az előbbieket megőrizze, az utóbbiakkal pedig következetesen szembenézzen.
Meggyőződésem, hogy szakmai életútja, vezetői tapasztalata és erkölcsi tartása alkalmassá teszi arra, hogy helyreállítsa az ügyészség pártatlan, kizárólag a törvényeknek alávetett működését, meghozza a szükséges intézkedéseket, és elindítsa a szervezetet a közbizalom visszaszerzésének útján.
Az Országgyűlés döntése most nem pusztán egy tisztség betöltéséről szól. Arról dönt, kire bízza az ügyészség szakmai és erkölcsi megújítását. Erre a feladatra én Fejes Pétert alkalmasnak tartom.
Most pedig felkérem a jelöltet, hogy mielőtt az Országgyűlés felelős döntését kérem, személyesen is mondjon néhány szót.
 

Dr. Fejes Péter legfőbbügyész-jelölt nyilatkozata:

Mélyen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Hölgyeim és Uraim!

Mindenekelőtt megköszönöm a laudációt és a jelölésemre megnyilvánuló megtisztelő bizalmat.

Soha nem gondoltam, hogy egyszer felvetődik annak lehetősége, hogy a köztiszteletnek örvendő, az általam is nagyon nagyra becsült Györgyi Kálmán és Kovács Tamás utóda lehetek.

Bizton állíthatom, hogy a legfőbb ügyészi tisztség az idő tájt is mérhetetlenül nagy felelősséggel járt, de akkor még az ügyészi szervezet szervezett volt és fegyelmezett volt, feladatával foglalkozott kiváló szakmai színvonalon. Az ügyészségi alkalmazottak közhangulata és közérzete kiegyensúlyozott volt, a légkör nem volt megmételyezve. Ma ez sajnos nem mondható el.

Határozott és kidolgozott koncepcióm sarokpontja ezért a hagyományos értékrend és az önbecsülés visszaállítása, a társadalmi megbecsülés visszaszerzése, az ügyintézésben a szakmaiság, az időszerűség és a politikamentesség érvénybe iktatása.

Azért vagyok most itt, mert ha egy hivatását szerető és féltő ügyészt a Magyar Köztársaság elnöke magához szólít, megbízik benne, akkor annak az embernek - ha valóban ügyésznek tartotta és tartja magát - nincs más választása, mint a szolgálat vállalása.

Tudom, ha az Országgyűlés is bizalmat szavazna nekem, a legnagyobb alázattal látnám el ezt a magas tisztséget. Hiszem, hogy a nehéz feladatot, tisztességemet megőrizve megoldanám - de legalábbis megbirkóznék vele.
Soha nem követeltem mástól többet, mint magamtól, de magammal szemben maximalista voltam és vagyok.

Alea iacta est – A kocka el van vetve.