Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalása az Országgyűlésben közjogi intézményrendszerünket érintő aktuális ügyekben

Tisztelt Házelnök Asszony!

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Rendhagyó módon, a közjogi intézményeinket érintő kérdésekben kértem szót a parlamentben.

Ez a köztársasági elnöki megszólalás jogszerű, de parlamenti gyakorlatunkban szokatlan. Nem titkolom, ezzel is súlyt szeretnék adni mondanivalómnak, amely reményeim szerint abba a folyamatba illeszthető, - a szükséges és mélyreható változásokat követően -, hogy mielőbb visszatérhessünk a kiszámítható demokratikus jogállami működéshez.

Két témában szeretnék ma szólni önökhöz. Először néhány észrevételt tennék az Alkotmánybírósági törvény múlt héten elfogadott, általam már aláírt módosításaival kapcsolatban. Ezt követően pedig a Legfőbb Ügyész jelölése kapcsán fejteném ki az ügyészséggel és a jelöléssel kapcsolatos álláspontomat.

Tisztelt Országgyűlés!

Kiemelten fontosnak tartom, hogy az Alkotmánybíróság - mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve és a jogállamiság egyik legfontosabb intézményi garanciája - társadalmi, szakmai és politikai részről is a lehető legszélesebb körben tekintélyt és közbizalmat élvezzen, függetlenségéhez és hiteles, autonóm működéséhez pedig semmiféle kétség ne férhessen.

Álláspontom szerint ez nem függhet kizárólag attól, hogy az Országgyűlés mindenkori többsége, saját önkorlátozásától függően, történetesen kellő szakmai kvalitásokkal és integritással rendelkező személyeket jelöl és választ-e meg alkotmánybírónak.

Szükséges, hogy a jelölési eljárásnak olyan jogi garanciái legyenek, amelyek biztosítják, hogy a különböző politikai, hivatásrendi és civil szervezeti álláspontok megfelelő figyelembevételével kerüljön sor a tagok kiválasztására és ennek eredményeképpen kiegyensúlyozott összetételű Alkotmánybíróság működhessen Magyarországon.

E jogi garanciák jelentős részét a múlt héten elfogadott törvény is biztosíthatta volna. A törvénnyel szemben mindazonáltal azért nem emeltem kifogást, mert az alkotmánybírók jelölésére és választására vonatkozó garanciarendszer nem feltétlenül önmagában a törvényi szabályozás kérdése, azt végső soron a jövőbeni alkotmányozás folyamatával összefüggésben kell alaposabban átgondolni és rendezni. A jelen átmeneti helyzetben nem kívántam késleltetni a törvény elfogadását, mert érzékeltem a parlamenti többség önkorlátozását, a megválasztott jelöltek szakmai hitelességét, politikai semlegességét, valamint az összes jelölt korrekt, nyilvános meghallgatását. 

Ezen túlmenően bizonyos ellenérzések fogalmazódtak meg bennem azzal kapcsolatban is, hogy a törvény részletesen meghatározza, miként választja meg az Alkotmánybíróság saját tagjai közül az elnökét.

Ennek a folyamatnak a részletes szabályozását, a testületen belüli pályáztatási eljárást indokolatlannak tartom törvényi szinten rögzíteni. Nem ismerek olyan bíróságot, alkotmánybíróságot vagy nemzetközi bíróságot Európában, amely ne maga állapítaná meg elnöke megválasztásának szabályait.

Úgy vélem, hogy az Alkotmánybíróság függetlenségét és működésének autonómiáját jobban erősítette volna, ha a törvény - a 2011 előtt hatályos szabályozási keretekhez hasonlóan - ennek a kérdésnek a rendezését az Alkotmánybíróság saját belső működési szabályaira, ügyrendjére bízza.

Végül azért nem éltem politikai vétóval, mert azt tartottam elsődleges fontosságúnak, hogy az Alkotmánybíróság minél hamarabb válassza meg új elnökét. A szabályozást ugyanakkor a jövőben - a fentieknek megfelelően - indokoltnak tartom átgondolni és adott esetben módosítani.

Tisztelt Országgyűlés!

Áttérve az ügyészség és a Legfőbb Ügyész jelölésének kérdésére, tudatában vagyok a megosztott hatáskörnek, a köztársasági elnök feladata a legfőbb ügyész személyére javaslatot tenni és az Országgyűlés joga pedig arról dönteni.

Nem azért szólok Önökhöz, hogy az általam jelölt személy megválasztása mellett érveljek, noha tudom, hogy indirekt módon ezt teszem. Hanem elsődlegesen azért, mert úgy gondolom, hogy ez a döntés túlmutat egy közjogi tisztség betöltésén. A magyar ügyészség, sőt a jogállam helyzetéről és jövőjéről szól.

A magyar ügyészség több mint százötven éve az állam egyik alapintézménye. Feladata nem változott, a törvényesség szolgálata és az állam büntetőigényének érvényesítése.

E feladat jelentősége nem függhet politikai korszakoktól vagy politikai vezetőktől.

Ügyészségre minden demokratikus jogállamnak szüksége van. Olyan ügyészségre, amely szakmailag hiteles, intézményileg független és amelynek pártatlanságában az állampolgárok megalapozottan bízhatnak.

Ma ez a bizalom nincs meg.

A bizalmat helyre kell állítani.

Nem kerülhető meg annak kimondása, hogy az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott. 

Ennek egyik alapvető oka az, hogy az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valóságos politikai kötődése hosszú időn keresztül kétséget ébresztett az ügyészség tényleges függetlenségével és működésével kapcsolatban. Az a közvélekedés, hogy bizonyos szint fölött megakadt a büntető igazságszolgáltatás.

Egy közjogi intézmény esetében már a pártatlanság megalapozott kétsége is súlyos következményekkel jár, amely következmény nem csupán a vezetést terheli.

Rányomja bélyegét és kisugárzik az egész szervezetre, arra a több ezer ügyészre és ügyészségi dolgozóra is, akik nap mint nap becsülettel és szakmai lelkiismerettel végzik munkájukat. Ők, akárhol is dolgozzanak a szervezetben, nem felelősek azért, hogy az intézmény tekintélye megrendült és nem méltányos, hogy ennek következményeit nekik kell viselniük.

Az ügyészség tekintélyének helyreállítása nem egyszerűen az ügyészség belügye.

Az állam tekintélyéről van szó.

Az állam ereje jogállamban nem abban mutatkozik meg, hogy milyen korlátlanul képes cselekedni, hanem abban, hogy a törvény keretei között mennyire következetesen képes érvényesíteni a jogot.

Az ügyészség ennek az állami cselekvőképességnek egyik nélkülözhetetlen intézménye.

Jelenleg nincs Magyarországon még egy olyan, több ezer főből álló, az ország teljes területét lefedő, felhalmozott szakmai tapasztalattal és intézményi infrastruktúrával rendelkező szervezet, amely az állam büntetőigényének érvényesítésében ilyen szerepet képes betölteni.

Az ügyészség állapota ma rendkívül rossz, még a saját, jelenlegi vezetői szerint is. 

A szervezeten belül, különösen a Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen példátlan, szervezeten kívülről is láthatóan hihetetlen zavar tapasztalható. Az általam megismert források a szervezeten belüli rivalizálásról, olyan belső hatalmi játszmákról szóltak, amelyek rányomják bélyegüket az ügyek szakmai megítélésére is. 

A büntetőjogi legfőbb ügyész-helyettesi tisztség pontosan egy éve betöltetlen, e jelentős szakág irányításának feladatait átmenetileg a közjogi legfőbb ügyész-helyettes látja el. 

Az intézményi önbecsülés súlyosan sérült. Elhibázott kormányzati intézkedés következtében jelentős a bérfeszültség és szembetűnő a létszámaránytalanság a Legfőbb Ügyészség és az alsóbb szintű ügyészségek között.

Meggyőződésem, hogy ezek a problémák szoros összefüggésben állnak a beszédem elején már említett szükséges és mélyreható változásokkal.

Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy ebben a szervezetben jelentős szakmai tudás és emberi tisztesség van. Megfelelő, független és határozott vezetéssel, valamint a működéséhez szükséges megfelelő anyagi és infrastrukturális feltételek biztosításával az ügyészség képes lehet arra, hogy visszanyerje szakmai önbizalmát és a társadalom bizalmát.

Magyarországnak olyan állammá kell válnia, amelyben a közpénzzel való visszaélésnek, a korrupciónak és a közhatalommal való visszaélésnek tényleges jogi következménye van.

Ugyanakkor ebben rejlik az új korszak egyik legfontosabb mércéje is.

A múlt jogsértéseinek feltárása csak jogállami módon történhet.

A büntetőjogi felelősséget nem politikai szándék, hanem bizonyíték alapozhatja meg, nem politikai értékelés, hanem törvényes eljárás döntheti el. A jogállamnak azokkal szemben is tisztességesnek kell maradnia, akik korábban maguk nem tisztelték annak követelményeit.

Ez nem gyengeség. Ez a jogállam erkölcsi és alkotmányos fölénye.

Tisztelt Országgyűlés!

A legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatomat példátlanul széles körű szakmai konzultáció és hosszas mérlegelés előzte meg. A nyilvánosság számára látható szakmai szervezetek meghallgatása mellett hetek óta a háttérben széles körben, különböző ügyészségi szintekről hallgattam meg gyakorló ügyészeket, az ügyészi munka és a büntetőjog számos tapasztalt képviselőjének véleményét megismertem.  

Arra a következtetésre jutottam, hogy az ügyészségen belüli viszonyok és néhány - a közvélemény számára különböző szereplők által is megjelentetett - kiemelt ügy tekintetében semmi sincs teljesen úgy, ahogy kívülről látszik, vagy ahogy a médiában megjelenik. 

Ezekre is figyelemmel óva intem Önöket, hogy látszólag egyértelmű, vagy éppen a nyilvánosság előtt a leghangosabban és leggyakrabban ismételgetett álláspontok  alapján alkossanak véleményt, és döntsenek a Legfőbb Ügyész személyéről és az ügyészség jövőjéről.

Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud, vagy félretájékoztatják. Nem árulok el titkot, hogy több széles társadalmi nyilvánosságot foglalkoztató ügyben számos, az ügyészi szervezetet is érintő belső- és külső vizsgálat folyik.

Mindezek eredményeként a mérlegelés során tudatosan jutottam arra a következtetésre, hogy az ügyészség megújításának vezetőjét magából az ügyészi szervezetből, annak magasabb szintjéről indokolt kiválasztani. Jelen esetben a Legfőbb Ügyészség negyedik vonalából. Ezeket a viszonyokat alulról, kívülről vagy külföldről nem lehet kibogozni. Olyan személyt kerestem, akinek szakmai pályáját politikai kötődés nem terheli, nem vett részt aggályos, kiemelt ügy érdemi megítélésében, aki belülről ismeri az ügyészség működését, annak erényeit és hibáit, a rendkívül összetett belső szabályozást, a kialakult gyakorlatokat és a szervezet emberi viszonyait.

Az ügyészség megújulását ugyanis nem egyetlen ember fogja végrehajtani. Ahhoz az egész szervezet együttműködésére lesz szükség.

A legfőbb ügyész feladata az lesz, hogy világos szakmai követelményeket állítson, rendkívüli eltökéltséggel és határozottsággal biztosítsa a törvényes működés feltételeit, helyreállítsa a felelősség rendjét és olyan intézményi kultúrát teremtsen, amelyben az ügyész számára a szakmai meggyőződés és a törvény az egyetlen igazodási pont.

Fontos feladat lesz a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség közötti szakmai kapcsolat rendezése is.

Egy hierarchikus szervezetnek csak akkor lehet valódi ereje, ha a felelősségi viszonyok világosak és ezt a felelősséget érvényesítik, az információk szabadon eljutnak a döntéshozókhoz, a szakmai ellenvéleményeket pedig megbeszélik.

Az előttünk álló időszakban kiemelt jelentősége lesz annak, hogy az ügyészség és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal szorosan és hatékonyan működjön együtt. A két intézménynek eltérő alkotmányos és törvényi feladatok mellett kell ugyanazt az alapvető célt szolgálnia, a törvényességet és a közvagyon védelmét. Ennek a munkának pedig minden külső nyomástól és megfélemlítéstől mentesen – szeretném hangsúlyozni: megfélemlítéstől mentesen - kell folynia. Az állam kötelessége, hogy azokat, akik e feladatot törvényesen végzik, ebben megvédje.

Ehhez világos hatásköri viszonyokra, szakmai együttműködésre, egymás segítésére és a szükségtelen párhuzamosságok elkerülésére van szükség. Az állam intézményei nem egymással versenyeznek. Közös alkotmányos rendben, a törvény által kijelölt feladataikat teljesítik.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Az ügyészség előtt álló feladatot nem látom sem könnyűnek, sem gyorsan megvalósíthatónak. Az elvesztett intézményi bizalmat visszaszerezni csak következetes munkával lehet.

Ehhez idő kell, de mindenekelőtt hiteles működés.

Azt tartom az ügyészség megújulása egyik legfontosabb jelének, ha az ott dolgozók ismét büszkén tudják vállalni hivatásukat, hogy társaságban ne hallgassák el, hogy ügyészek, ha az ügyész megítélését nem valamely politikai oldalhoz vélt közelsége, hanem szakmai munkája határozza meg.

A magyar államnak erős ügyészségre van szüksége. Az erő azonban ebben az esetben nem hatalmat jelent, hanem függetlenséget, szakmai minőséget, törvényhez kötöttséget és pártatlanságot.

A köztársasági elnök a maga alkotmányos feladatát teljesítette, megtette javaslatát.

A döntés most az Országgyűlésé.

Azt kérem Önöktől, hogy e döntés meghozatalakor ne csupán egy személyről, hanem egy alapvető állami intézmény jövőjéről is gondolkodjanak.

Arról, hogy Magyarországon a törvény érvényesülése valóban a politikától független intézményekre épüljön.

Arról, hogy az állam hatékonyan képes legyen fellépni a jogsértéssel szemben, bárki kövesse is el azt.

És arról, hogy ezt mindig a jog keretei között tegye.

Ez az ügyészség alkotmányos feladata, ez az a mérce, amelynek meg kell felelnie.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.