Skip to main content

Történelmi látogatás Kézdivásárhelyen a szabadság és a magyarság egységének ünnepén

„Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének ünnepe” – hangsúlyozta dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök 2026. március 15-én Kézdivásárhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepségen. Ünnepi beszédében az államfő kiemelte, hogy ezen a napon a világ különböző pontjain élő magyarok „egyet mondanak és egyet gondolnak” a nemzeti színek alatt. A közös múlt és értékek összekötik a magyarságot, függetlenül attól, hogy ki hol él.

Az államfő beszédében felidézte a szabadságharc székely hőseit, akik példát mutattak hazaszeretetből és áldozatvállalásból. Hangsúlyozta: számukra nem volt kérdés, mit jelent a haza, és mit kell tenni érte. Dr. Sulyok Tamás szerint március 15-e a közösséghez tartozás megélésének napja, amikor a legfontosabb értékek – a család, az anyanyelv, a szülőföld és az egymás iránti felelősség – kerülnek előtérbe. Ezek adják a nemzet erejét és identitását.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország számára minden külhonban élő magyar fontos, a nemzeti összetartozás pedig nemcsak lelki, hanem jogi értelemben is megjelenik. A magyarság közösen formálja jövőjét, miközben megőrzi alapértékeit, és tiszteletben tartja a békét, mint Európa természetes állapotát.

Dr. Sulyok Tamás személyében először vett részt hivatalban lévő magyar köztársasági elnök a kézdivásárhelyi nemzeti ünnepi megemlékezésen. 

Gábor Áron honvéd tüzértiszt kézdivásárhelyi szobrának megkoszorúzását követően, dr. Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata kitüntetést adományoztam Tamás Sándor, az erdélyi Kovászna Megye Tanácsának elnöke részére a város Vigadó épületében.