Dr. Sulyok Tamás köszöntő levele az "Érzéket és értelmet, Uram" című ferences jubileumi konferenciára

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm és üdvözlöm a konferencia előadóit és résztvevőit!

Ez az esemény két ünnepet foglal magában. Az első Szent Ferenchez, a keresztény világ egyik legnagyobb hatású szentjéhez és annak követőihez kötődik. A másik pedig ahhoz a szellemi műhelyhez, amely a hazai szerzetesrendek közös tudását ötvözve elsődleges oktatási intézményévé vált a szerzetesi hivatásukat megtalált fiataloknak, illetve a szerzetesi lelkiség miliőjében magukat képezni vágyó hívőknek.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hazánk meghatározó szerzetesrendjeinek kooperációjával már évtizedek óta Magyarország egyik mérvadó hittudományi intézménye. Nem csupán tudományos központ, hanem folyamatosan megújuló közösségek otthona is. Az intézmény közösségépítő, közösségformáló, közösségmegtartó erővel bír. Csakúgy, mint azok a szerzetesrendek, amelyek alapították.

Hitbéli és egyházi ismeretekben felhígult világunkban a szerzetesek többségét az emberek egy része úgy képzelheti el, mint a kolostorok mélyén mindentől elzárkózva élő, elvonult egyéneket. Mi, magyarok, ha nyitott szemmel járunk országunkban, vagy akár a Kárpát-medencében, ezt semmiképp sem gondolhatjuk róluk. Hiszen a szerzetesek – bár sajnos egyre kevesebben – az élet minden terén jelen vannak, mégpedig közöttünk.

Ennek a jelenlétnek a legkiemelkedőbb példáját a ferencesek nyújtják. Már a rend megalakulása idején, Szent Ferenc életében is jelen voltak Magyarországon. Osztoztak velünk a jóban és még gyakrabban a rosszban. Minden helyzetben alázatosak és állhatatosak voltak. A hitben is, a jóságban is, a segítésben is. Helytálltak olyankor is, amikor sokan már elbuktak. Hosszú korszakokon keresztül volt, hogy csak hozzájuk tudtunk fordulni, ha hitünk megerősítésére vagy fájdalmunk enyhítésére volt szükségünk.

A ferences testvérek így váltak szerves részeivé a magyar hazának. Itthon vannak a Kárpát-medencében. És ott vannak ma is sokak között és sokak mellett. Állandó a jelenlétük olyan helyeken is, ahova csak kevesen tudnak elérni.

De őket mindig el lehet érni. Ott vannak forgalmas és lüktető utcák kereszteződéseinél, ott vannak a társadalom perifériájára szorultak mellett, ott vannak a rászorult kicsinyek vagy honfitársaink egyre fogyatkozó közösségei mellett. A város közepén harangszóval hirdetik az állandót, az elmúlhatatlant, várva mindenkit, hogy betérjen templomaikba. Hűséges missziósok, akik a legnehezebb helyzetekben is ott vannak a még megmaradtak mellett, akiknek szinte az egyetlen biztos pontot jelentik a reménytelenségben. Ott vannak azok mellett is, akiket össze kell gyűjteni, mert mások nem tudnak vagy nem akarnak róluk gondoskodni, és akiknek így reményteljesebb jövőt tudnak biztosítani.  Segítik az elesetteket és betegeket, tanítják és nevelik a jövő magyar nemzedékét, bölcs és határozott iránymutatást adnak, hogy megerősödjünk hitünkben, és el ne tévedjünk keresésünk közben. Így sokunk számára ők a leghűségesebb reményhozók.

Szent Ferenc úgy követte az Úr útját, ahogy arra csak kevesen voltak képesek a történelem során. És nem csupán szellemi-lelki értelemben, hanem a maga valóságában. Olyan közösségekben volt jelen, amelyekben előtte ezerkétszáz évvel a mi Urunk, Jézus is.  Ott volt a szegények között, a betegek között, az elesettek között, a szükséget szenvedők, a lelki táplálékot keresők között. Ezt az utat járják ma is a követői. Függetlenül bármilyen külső körülménytől, hűségesen hirdetik az evangéliumot, és híven vigyázzák és szolgálják a rájuk bízottakat. És mi, magyarok ennek folyamatosan tanúi vagyunk.

A ferences testvérek nem cifráznak, nem néznek felülről a világra, és főleg nem néznek félre. A ferences testvérek mindig szemmagasságban tekintenek a legkisebbre és a legnagyobbra is, és így látják meg azt, akit Szent Ferenc is meglátott a leprásban. Ők egyszerűségükkel emelnek föl mindenkit.

Szent Ferenc érzéket és értelmet kért, hogy meg tudja tenni, ami az Úr „szent és igaz” parancsa. Az általa alapított rend történelmét tekintve és jelenét szemlélve úgy hiszem, a követői bizonyosan megkapták ezen karizmákat.

Keresztény emberként büszke vagyok arra, hogy a ferencesek hűségesen és példamutatóan járják azt az utat, amelyet mindannyiunk számára kijelölt a Megváltó. Magyarként pedig büszke vagyok arra, hogy mindezt már nyolcszáz éve itthon, hazánkban is teszik.

Isten éltesse őket, az egész ferences családot és minden magyarországi szerzetesközösséget!

A Sapientia-nap alkalmából Isten áldását kérem a főiskola értékőrző és értékgyarapító közösségére is!

Kívánom, hogy a mai konferencia előadásai által is tovább tudjon csiszolódni érzékünk és értelmünk, hogy az Úr parancsainak mi is jól és hűséggel eleget tudjunk tenni.

Dr. Sulyok Tamás

Budapest, 2025. november 15.