Ugrás a tartalomra

Novák Katalin hivatalos látogatása Bukarestben

A magyar köztársasági elnököt katonai tiszteletadással fogadták az államelnöki hivatalnak otthont adó bukaresti Cotroceni Palotában. Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban. A magyar államfőt Klaus Iohannis román elnök hívta meg hivatalos látogatásra.

Novák Katalin szerint a mostani találkozás lehetőség volt arra, hogy "egymás szemébe nézve beszéljünk a nemzeteinket érintő legfontosabb kérdésekről”, illetve hogy „új fejezetet nyissunk az együttműködésben”. A magyar államfő úgy látja, mivel Magyarország és Románia szomszédos ország, szükség van arra, hogy a kapcsolatok jól működjenek, és ennek érdekében fognak dolgozni a jövőben. Hozzátette: abban is megállapodtak, hogy a létező feszültségeket nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék. A magyar köztársasági elnök bízik Románia és Magyarország pragmatikus, jó és modern kapcsolatában. 

Novák Katalin elmondta, hogy a Klaus Iohannis román államfővel folytatott megbeszélés témája volt egyebek mellett Románia schengeni térséghez való csatlakozása, a Romániában élő magyarok helyzete és nyelvhasználata, az ukrajnai háborúból menekültek megsegítése, továbbá az energetikai kérdések és az energiafüggőség megoldása. 

„Az a célunk és feladatunk, hogy az Európai Unió hangját felerősítsük, befolyását növelni tudjuk” - emelte ki az egyeztetést követően Novák Katalin a román államfővel tartott közös sajtótájékoztatón. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a két ország ebben a kérdésben is kész közösen fellépni. "Jó közös döntésekre van szükség" – hangsúlyozta Novák Katalin.

A román államfővel való kétoldalú találkozóját követően a magyar köztársasági elnököt fogadta Nicolae-Ionel Ciuca román miniszterelnök, Alina-Stefania Gorghiu, a Szenátus ügyvivő elnöke és Ion-Marcel Ciolacu, a Képviselőház elnöke.

Novák Katalin Bukarestben találkozott még Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, a román kormány miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével.